Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál

Idén második alkalommal rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált. A tánc határokon átívelő közös nyelv a világ minden pontján, a kortárs mozdulatművészet pedig ma a legizgalmasabb műfaj.

Az április 24-28. között megrendezésre kerülő fesztiválra neves külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg a Miskolci Balett, akiknek színvonalas produkciói a kortárstánc legújabb trendjeit, különleges irányait képviselik, így az érdeklődők egy sűrített képet kaphatnak a kortárstánc mai világáról.

Az idei programban a hazai táncélet nagyjai mellett francia, brit, osztrák, szlovén és erdélyi együttesek is bemutatkoznak. A fesztivál öt napja alatt rendkívül sokszínű programra készülhetnek a nézők, hat ország 10 produkciója vendégszerepel Miskolcon.

A francia Retouramont társulat egészen különleges bemutatóra készül a színház előtti téren: produkcióikat nem színpadra tervezik, hanem épületek homlokzatán kötelek és beülők segítségével táncolnak.

A Nagy-Britanniából érkező Marc Brew Company szintén egyedi stílust képvisel. Az együttes kerekesszékes vezetője szóló előadásában autóbalesete óta első alkalommal közvetlenül a testéről beszél, amilyenné a 19 évvel ezelőtti baleset tette, vizsgálja és felfedezi megváltozott formáját. A legkisebbeket egy különleges előadás várja, amely a színházat a legújabb digitális technikákkal ötvözi. Rajzolt látványvilág, okos LED kosztüm, egy robotlabda és egy drón is színesíti ezt a csodálatos mesevilágot, amelyet a Bandart varázsol a színpadra.

Az erdélyi András Lóránt Társulat a Médea történet metaforáit jeleníti meg a színpadon, míg Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán duójukban Orfeusz és Eurüdiké mítoszát helyezik a mai viszonyok közé.

Az egri GG Tánc Eger egy brazil koreográfus munkáját mutatja be Miskolcon Szegfűk és Rózsák címmel, a Pécsi Balett pedig – amely még soha nem szerepelt Miskolcon – Carmen című előadását hozza a fesztiválra.

Az osztrák Editta Braun Paula című produkciójában a magányról és az otthontalanság érzéséről beszél. A fesztivál zárásaként két bemutatót is láthat április 28-án a közönség. A Miskolci Balett új előadását, a Julie kisasszonyt a Játékszínben állítja színpadra Velekei László rendező-koreográfus, míg a Kamaraszínházban az EnKnapGroup szlovén együttes Josef Nadj legendás koreográfiáját gondolja újra. A Sötét frigy (A pekingi kacsa nyomán) címet viselő produkció először a Horizont Fesztiválon lesz látható!

A fesztiválprodukciók mellett kísérőprogramokkal és egy kiállítással is készül a színház. Április 24-én a Magyar Táncművészek Szövetsége kihelyezett ülést tart Miskolcon. Szintén ezen a napon az érdeklődők beülhetnek a Julie kisasszony nyílt próbájára, amely után az alkotók beszélgetésre is várják a nézőket. Az előző év hagyományát folytatva a Nagyszínházban Éder Vera fotós kiállítása látható a fesztivál ideje alatt. A tárlat a Miskolci Balettről készült különleges fotósorozatból született. A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál minden előadása után közönségtalálkozóra várják a nézőket, így többek között lehetőség nyílik személyesen találkozásra Marc Brew-val vagy Josef Nadj-gyal is.
A szervezők nagy szeretettel várnak minden kedves nézőt és résztvevőt a Horizont Fesztiválra, ahol a mai hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő együttesei oszthatják meg munkáikat a miskolci közönséggel és egymással! A fesztiválról minden fontos információt megtalálnak az érdeklődők a rendezvény honlapján: www.horizontfesztival.hu.