Idén is Zsidó Művészeti Napok!

Egyedi felállások, kivételes párosok, páratlan műfajok!

 

Shoo Shoo BabyDalok a frontról, a moziból, a bárokból – a II. világháború alatt
MOMKult Színházterem, május 10. 19:00
Közreműködik: Bóbis László és a Savoy Garden Táncstúdió

Különleges zenés utazást ígér Szűcs Gabi énekesnő és zenekara, valamint Hegedűs D. Géza, a Vígszínház színművészének estje a Zsidó Művészeti Napokon.   

Az esten a hitleri Németországban betiltott swing, az „amerikai zene”, a hazáját és politikáját megtagadó művész, Marlene Dietrich, a zsidó származásuk miatt betiltott, elüldözött írók, költők, művészek, előadók idéződnek meg. Naplórészletek, dalok, versek, cikkek: az ellenállás művészi eszközei a vészkorszakban. Zenés és prózai korrajz.  Élni akarás egy embertelen világban.

Az esten megidézik az 1940-es évek, főként a II. világháború idején népszerű dalokat Hollywood-tól New York-ig, Londonon, Párizson át Budapestig. A swing-zene, a sanzon, a kuplé legfényesebb korszaka volt ez az időszak, mialatt a világ a legborzasztóbb hat évét élte.

A zene vigasz volt, egyetlen örömforrás, ami eljutott a katonákhoz a harctérre, a kantinokba, a filmvászonra, a rádiókba, „shoo shoo baby” dúdolták gyermekeiknek az otthon maradt anyák. A dalokon keresztül összekapcsolódtak a szétszakadt családok. Színészek, énekesek, filmsztárok bújtak egyenruhába, hogy énekeljenek a harcolóknak a fronton. Élni akarás és öröm, mellette bánat és halál, könnyes búcsúk, megható imák, és féktelen vad ritmusok, ez volt a ’40-es évek zenéje.

Az est dalban, prózában, táncban és képekben is megidézi ezt az félelmetes korszakot, az Andrews Sisters-től Marlene Dietrich-en át a Casablanca című filmig, a magyar slágerekig.  Hegedűs D. Géza és Szűcs Gabi mellett közreműködik Bóbis László és a Savoy Garden Táncstúdió.
Jegyvásárlás

 

A nő illata - Tangótól JeruzsálemigSchell Judit és László Boldizsár koncertje
MOMKult Színházterem, május 11. 19:00

A két művész különleges zenei pályája ez alkalommal egy új műfajban keresztezi egymást. Schell Judit versenytáncos, László Boldizsár könnyűzenei (Cotton Club Singers) múltja olyan elegyet képez majd, amely mindenképp kihagyhatatlan az újdonságot keresők számára.

Schell Judit színművész és László Boldizsár operaénekes első közös koncertje a Zsidó Művészeti Napokon egy igazi kuriózum 2017-ben. Ezen az estén tangó és latin stílusban csendülnek fel olyan jiddis és egyéb slágerek, amelyek a két művész előadásában új értelmet kapnak.

A koncert szerkesztése a kiváló dramaturg, Zöldi Gergely munkáját dicséri, a dalok hangulatát egyedi videó kivetítés emeli.

Zenészek:
Frankie Lato - hegedű
Pintér Tibor - gitár
Vikukel Dániel - zongora
Frey György - basszusgitár, nagybőgő
Berdisz Tamás - dob, ütőhangszerek
Pusztai Csaba - konga, ütőhangszerek
Jegyvásárlás 

 

Apáról fiúra - L’dor Va’dorDés László, Dés András, Závada Pál és Závada Péter estje
Uránia Nemzeti Filmszínház, május 14. 19:30

Egy alkalomra közös színpadra áll két nemzedék. Két muzsikus és két író, apák és fiúk, akik legalább három különböző világba vezetik be közönségüket a Zsidó Művészeti Napokon. Az elbeszélő próza, a legfrissebb kortárs költészet, valamint a szövegeket is magába fogadó, elgondolkodtatni vagy nevettetni is képes, ám bravúrosan komoly jazz találkozása fog megtörténni. Egy szaxofonos, egy ütős, egy költő és egy író, aki énekelni sem rest. Két Závada és két Dés - akik hasonlítanak, de nagyon különböznek is, együtt pedig inspirálják egymást. Sokoldalúságuk és művészetük emlékezetes élményt és tartalmas estét ígér.
Jegyvásárlás 

 

Budapest BárPesti éjszakák
MOMkult Színházterem, május 13., 20:00

Különleges koncertet ad a Budapest Bár a Zsidó Művészeti Napok keretében. A Pesti éjszakák című előadás vendége a Katona József Színház két csodálatos színésznője lesz: Jordán Adél és Ónodi Eszter. Az este folyamán a zenekar megidézi a régi pesti éjszakák hangulatát: bohém mulatságokról, szerelmekről, szomorúságról és boldogságról szólnak majd a dalok. Az idén 10 éves, sokszínű zenekar örömzenéjében korok, kultúrák és stílusok találkoznak. Mesterien hangszerelt cigányzenekar kíséri a kitűnő énekeseket a szívbemarkoló és szívderítő dalok előadásában. A Budapest Bár - örömforrás nyitott füleknek!

A Budapest Bárt Farkas Róbert alapította és vezeti. Eredeti szándéka az volt, hogy új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életben tartva és megújítva a régi hagyományokat. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Az együttes megalakulása óta több generációs kedvenccé vált – számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, vagy nagyon közismerteket öltöztettek új köntösbe. Korok, kultúrák, stílusok és generációk találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt.

A zenekar:
Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)
Az énekesek: Behumi Dóri, Németh Juci, Lovasi András és Frenk
És a vendégek: Jordán Adél és Ónodi Eszter
Jegyvásárlás