Jó lesz a Trainspotting folytatása vagy sem?

Itt a Trainspotting második részének első hivatalos előzetese, és máris felváltva kezdett el mardosni minket a remény és a kétely. Akkor ez most végre egy jó folytatás lesz?

Az 1996-ban bemutatott Trainspotting fantasztikus élmény volt! Nem mintha a féltucat, szerencsétlen, skót drogos története bármi újat vagy mélyenszántót mondott volna, kalandjaik azonban elképesztően látványosak, újszerűek és hitelesek voltak, és akkor még a zenéről és a színészekről nem is beszéltünk.

A Trainspotting menő volt, de igazán menő, már bemutatása napján kultfilm lett. Ezért is váltott ki megrökönyödést, amikor a rendező, Danny Boyle még 2013-ban pedzegetni kezdte, hogy ideje elkészíteni a folytatást, és 20 évvel a bemutató után már itt van a sarkon a második rész, aminek most adták ki az első előzetesét. Természetesen mindenki visszatér, Renton, Sickboy, Begbie és Spud! De mit lehet tudni a folytatásról? Szinte semmit az eddig megjelentek alapján, ezért megpróbáljuk pro-kontra összeszedni, hogy mire számíthatunk.

A zavarba ejtő módon néha T2: Trainspotting 2 címen emlegetett Trainspotting 2 nyilván megosztó tényező. Nem tudni, hogy azért döntött-e Boyle a folytatás mellett, mert elfogyott a pénze, nem volt több ötlete, mert rágták a producerei a fülét, vagy tényleg van új mondanivalója.

Az mindenesetre reménykeltő, hogy nem egy új történetet tákoltak össze, hanem az eredeti regényt is jegyző Irvine Welsh egy másik könyvéből, a Pornóból dolgoztak – és már az előzetesben is akad némileg korhatáros meztelen jelenet.

Az csak természetes, hogy mindent újra Renton szemszögéből látunk, és az előzetes is a régi film klasszikus nyitó monológjának modernizált verziójával indul, alatta újra Underworld Born Slippy-je szól, és Ewan McGregor szinte mit sem öregedett, pedig azóta már Jedi lovag is volt.

Egy teaser trailer már a nyáron kijött, de abból szinte semmit sem tudtunk meg a történetről, és ez most sem változott sokat, olyan gyorsra lett vágva az előzetes, de sokmindent láthatunk, és sokminden felvillan.

Azt látjuk, hogy Sick Boy (Jonny Lee Miller) egy kocsmában dolgozik, Spud (Ewen Bremner) még mindig egy lerobbant lúzer, Begbie (Robert Carlyle) pedig frissen szabadul a sittről, és bár ősz a bajusza, ugyanolyan őrülten villog a szeme, mint régen, a frigója teli van tömött füves zacskókkal, és elszámolnivalója van Rentonnal.

Az eredeti film rengeteg motívuma tűnik fel, a WC, az utcai üldözés, a kocsmai verekedés, és nyilvánvalóan a régi barátságnak új próbákat kell kiállnia. Az előzetes alapján kezdjük elhinni, hogy ebben tényleg lesz valami.

Gyanús viszont, hogy a viszonylag közeli bemutató ellenére még hivatalos szinopszis sem jelent meg -  Angliában január végén, az USA-ban 2017. február 3-án lesz a premier -, és jelenetképből is csak egy van, és az ilyesmi általában a kapkodás jele, ami nem túl jó.

A monológ aktualizálása - Facebook, Twitter, statöbbi - kicsit közhelyes, de nem láttunk annyit, hogy ebből meg tudjuk ítélni, és az sem biztos, hogy jó, hogy mindent onnan folytatnak, ahol abahagyták, hiszen előbukkan például hősünk régi szerelme is, ami kicsit kiszámíthatóvá tesz mindent.

Jó viszont nosztalgiázni, újra azt a zenét hallani, azokat az arcokat látni egy "új" világban, és Boyle, aki most előszor készít folytatást, van olyan eredeti és tehetséges rendező, hogy megoldja ezt a kényes feladatot. Az biztos, hogy van hazai forgalmazó, és jó eséllyel mi is már január végén láthatjuk a T2-öt!

Tudjuk, hogy előre hülyeség ilyeneken merengeni, de azért nyilván megtesszük. Szerintetek milyen lesz a második rész?