Kertvárosi "tragédia"

Nem lehet kérdéses, hogy a nagy amerikai filmgyártók és a forgalmazók elsődleges célja a minél nagyobb bevétel. A minőség nem elsődleges szempont sajnos, hiszen a film mindenek előtt üzlet, és nem önmegvalósító művészkedés - legalábbis ilyen méretekben. A sikerhez persze szerencse is kell, de nem árt az sem, ha az új film igyekszik az aktuális divatokat egyesíteni. Ezt teszi Todd Haynes Távol a mennyországtól című filmje is. Női filmet olt retró-látványba: ez a siker receptje.

A történet valamikor az ötvenes években játszódik. Az Egyesült Államok egy kisvárosába kalauzol a film. Gazdag környék, gondozott kertek, középosztálybeli jólét. Retró-hangulatot árasztanak a képek, mintha kifakult színes képeslapokon nézegetnénk a múltat. Édeskésen van fotózva a film, ha lehet ilyet mondani. Főszereplővé lépnek elő a mindenhonnan ömlő, aranyló őszi falevelek. De a giccses természet-ábrázolás még nem elég, mert a szereplők is mézeskalács-figuráknak látszanak. Valószínű, hogy minden elem (jelmez, bútorok, autók) a legapróbb részletig hitelesen idézi az ötvenes évek külsőségeit, mégis túlzásnak hat. Játékvilágnak, egy nagyobbra nőt baba-szobának látszik a film világa.

A látvány mellet a mondanivalóval is súlyos cukor-gondok adódnak, hiszen rosszul értelmezetten (amerikanizáltan) érzelmes a film. Családi tragédiát szemlélhetünk végig: egy házasság felbomlását. A sikeres, megbecsült férjről kiderül, hogy homoszexuális. Kezdetben a feleség bízik az orvosi megoldásban. Természetesen senkinek sem szólnak: titkolják konzervatív környezetük előtt a szégyenletes valóságot.

A feleség tűr és szenved a végtelenségig, szinte már a nevetségességig. Fájdalmát kertészük szolid barátsága enyhíti. A kertész "természetesen" fekete, ahogyan a család szolgálója is. Az asszony nyilvánosan mutatkozik a férfival, ami a fehér közösség súlyos megvetését eredményezi. Meleg férj, néger barát: halmozódnak a csapások. A vég a történet "logikájából" következően szomorú: magára marad szenvedésével a szép és visszafogott feleség. Aláfestésnek Elmer Bernstein romantikus kompozíciója szól, és facsarja a nézői szíveket.

Sajnos hiába szerepelnek itt remek színészek (Julianne Moore, Dannis Quaid, Dannis Haysbert), az összképen kevéssé javíthatnak. Felmerül a kérdés, hogy miért érdekes egyáltalán, 2003-ban még a melegek és a feketék egykori kirekesztése? Nyilván érdekes lehet, de nem egy ilyen művi történet felszínes apropóján. Nem derül ki, mit is akar a film. Belekóstol kényes témákba, de éppen amikor valóban kényesekké válnának - továbblép.
Lépjünk gyorsan mi is tovább...