Ha elszántad magad, akkor „élj úgy, ha lepörög előtted életed filmje, érdemes legyen végignézni”, de aztán ne csodálkozz. A lovasíjász például pont egy ilyen élet le- és felpörgetése. Már csak az a nagy kérdés, hogy érdemes-e végignézni.
Tegnapelőtt, március 15-én Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott Kassai Lajos, A lovasíjász című film főszereplője. Nem véletlenül, hiszen roppant érdekes karakterről van szó. Többek között a magyar lovasíjászat-sport megteremtője, aki eddig állítólag minden lovasíjászversenyt megnyert, öt Guinness-világrekordot állított fel és az biztos, hogy nem unatkozik. Nem egyszer őt hívják (nemzetközi) filmek forgatására is, ha mondjuk egy történelmi jelenetnél látványos harci jelenetet akarnak produkálni, és tanácsadóra, a színészeket betanító profira van szükség. A forgatásokra gyakran belibegő ilyen kaliberű arcra minimum, hogy előbb-utóbb lecsap egy Kaszás Géza típusú üzletrendező-hobbi-filmszakács. A recept ugye tökéletes: ebben az ingerszegény, elapátlanadott, hősietlen pannon társadalomban a hús-vér Kassai személye a magyar nemzeti hip-hop, hiszen nem csak látványos, amit (igencsak) jól csinál, nemcsak komoly küldetéstudata van és egy morális fellegvár, de tuti megmondóember is. Egy kihagyhatatlan ajánlat minden filmbányásznak.
Kaszás Géza pedig, aki színészből producerré, majd Kassai Lajos miatt rendezővé avanzsált, három évig forgatta első filmjét, A lovasíjászt. A dokumentumfilm fényképezése kiváló, a nyersanyag érzésem szerint részletes, igényes, a főkarakter zseniális és ezért kár, hogy bedarálódik olcsó pástétomnak, Pannon Széria Marvel-filmnek. Nem átallja ezután helyi termékként népszerűsíteni, magyar dokumentumfilmként tálalni az alkotóbrigád – a piacon amúgy elég jól teljesítő film sorsát nem bízták a véletlenre, egy komoly üzleti stratégia eredménye, és semmi több.
Ami elég rossz mutató a filmmel kapcsolatban, hogy ez az algoritmus elburjánozhat, mint a rák a szervezetben, hiszen a parasztvakítás mindig a könnyebb út. A filmben ugyanis a központi alak csak ürügy, sikerei pedig csak eladhatósági szempontból relevánsak. A film hosszában-széltében alá van zenélve Karib-tenger kalózai-típusú filmzenével, hogy egy percig se maradjunk némán, szemtől szemben Kassaival. A snittek hol begyorsulnak, hol inzulinért ordító lassítások váltják ráérősen a ritmust. A dokumentum ebben az esetben kamu, ez a film teljes egészében valós személlyel forgatott valóságalapú játékfilm. Csak azért hangsúlyozom egyébként ezt, mert a wikipédiás információkon kívül Kassairól, gondolkodásáról semmi értékeset nem tudni meg – annak ellenére, hogy a filmet végignarrálja.
Az igazság az: nagy lehetőség kínálkozott arra, hogy végre megvalósuljon egy igazi „szépmagyarleventés” egész estés mozi, az anyagot pedig ezerféleképpen fel lehetett volna dolgozni. Így, hamisan viszont ez a film hősfilmnek dokumentum, dokumentumfilmnek magyar gagyi: semmit nem állít, csak szegényesen elad, a mindenkori nézőjétől megpróbál minél több szimpátiát kikunyerálni, majd csak a torkán akad. Egy dologra azért mégis jó volt A lovasíjász, tényleg kíváncsi lettem Kassai Lajosra, és még a film ellenére is tudom csodálni a pasast, az ő alakja remélhetőleg azért célba talál. S ha már úgyis mindenhez ért, kár volt nem hagyni, hogy a saját filmjét ő csinálja meg, talán méltóságteljesebben lepörgethetett volna a szemünk előtt.
