Reality a nyóckerben - Könnyű testi sértés

A reality olyan, mint Lenin: élt, él és élni fog! Sokan kiborulnának, ha azt mondanánk, hogy az első magyar reality már a 80-as években elkészült? És még Fábry Sándor is társtettes volt benne.

Persze itt jön be az az unalmas kérdés, hogy mégis mit nevezünk reality-nek. Essünk gyorsan túl rajta, olyan ez mint a kötelező várakozás, amíg kihozzák neked a kaját. Ha azt vesszük, hogy a reality műfajába manapság már minden beletartozik, az önmegvalósítós (X-Factor), vetélkedős (BB), foglalkozásos (halászok, aranyásók), és a dokumentarista alműfajok is, akkor fölösleges bíbelődnünk a definícióval, reality az, amire azt mondjuk. Így hát Szomjas György Könnyű testi sértés című pompás 1983-as filmjét is nevezhetnénk simán reality-nek.

1. Jó, de ez egy előre megírt sztori, van rendezője, forgatókönyvírója satöbbi

Na és, talán a Drágakőbárónak nincs? Ki hiszi még azt, hogy bármelyik csatorna vakrepülésbe kezd egy halom amatőrrel, meg két kamerával? A reality-knek is ugyanúgy meg van írva a forgatókönyve, és a szerkesztő, rendező sem tétlenkedik, mert különben szétfolyna a műsor, unalmas lenne, és mindenki mehetne vissza a balettbe ugrálni.

2. Jó, de ebben vannak ismert színészek

Miért talán a celebes, vetélkedős show-k szereplőinek egy része nem ismert ember? Egy tehetségkutató műsor zsűrije ugyanúgy szerepet játszik, mint egy színész. És rengeteg reality-ben feltűnnek visszatérő statiszták. Jó, persze Eperjes Károly, Andorai Péter és a többi színész teljesítménye egyszerűen fantasztikus a Könnyű testi sértésben, ez össze sem hasonlítható bármelyik mai bohócéval. Ugyanakkor ebben a filmben is rengeteg amatőr szereplő szórakoztatja a nagyérdeműt, és nagyon sok jelenet olyan, mintha csak spontán történés lenne.

3. Ez egy film és nem sorozat

Az igaz, de szét is lehetne darabolni, és a legizgalmasabb jeleneteknél lenne az epizódok vége.

4. A reality azt akarja velünk elhitetni, hogy valós történéseket látunk, míg ez a film nem

Dehogynem. Van benne bírósági tárgyalás is, Csaba anyukája jogi papírokat tart a kezében, és még egy szomszéd is elmondja, hogyan látta az „eseményeket”. És akkor a kameramozgásról nem is szóltunk. Pont mint egy reality-ben. Persze Szomjas György mozija pont azért zseniális, mert mindvégig tudjuk, hogy ez az egész csak poén.

 

A PORT.hu ajánlja:

Könnyű testi sértés