RevitArt - A Római Magyar Akadémia évadnyitó fesztiválja

2018. szeptember 12-14. között kerül megrendezésre a Római Magyar Akadémián illetve Capena városában a RevitArt című rendezvénysorozat, ami egyben az Akadémia évadnyitó fesztiválja is.

A rendezvénysorozat 2018. szeptember 12-én, szerdán 19.30 órakor veszi kezdetét a Falconieri
Palota Galériájában az azonos című RevitArt kortárs képzőművészeti kiállítással, amelyen a Ceredi
Nemzetközi Kortárs Művésztelep mutatkozik be a capenai SalGrotta Kulturális Egyesület
társaságában.


A Németh Pál által gondozott tárlaton a római közönség 25 európai kortás művész közel 50 művét
tekintheti meg. Magyarországot Borbály Attila, Fürjesi Attila, Krnács Ágota, Kun Cecília, Palik
Eszter, Sánta László, Szemethy Imre, Szemethy Orsolya, Szőke Erika fogja képviseli.
Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep immár huszonhárom éve működik a Nógrád megyei településen. A projektben résztvevő művészek Magyarországon kívül Ausztriából, Németországból, Olaszországból, Litvániából, Finnországból, Szlovákiából és Mongóliából érkeznek. A meghívott képzőművészek artist in residence formában vesznek részt a művésztelepen. Az elmúlt huszonkét év alatt több száz, különféle művészeti műfajt képviselő művész és művészeti szakember kapcsolódott be a munkába, sokan évről évre visszatérnek.

A kiállításmegnyitó során továbbá sor kerül Cered és Capena önkormányzatai között egy
kulturális együttműködési szerződés aláírására, a két város polgármestere (Dr. Roberto Barbetti és
Dániel László),. valamint a két művészetelep elnökének (Fernando Urbani és Fürjesi Csaba)
jelenlétében. Az est 20.30 órakor a Cirkusz –KA trió koncertjével zárul.



A fesztivál szeptember 14-én, 19.00 órakor Capena városának főterén (Piazza del Popolo)
folytatódik egy művész találkozóval, amely során felavatásra kerül Hervé-Lóránth Ervin legújabb
monumentális szobra. A szoboravatást követően a közönség egy magyar gasztronómiai
bemutatón/kostolón vehet részt illetve az azt követő Köles Eliza Group és Cirkusz-KA koncerten.