Úgy táncolnék veled!

A nagy sikerre való tekintettel márciustól három alkalommal újra jelentkezik a MU színház tematikus eseménysorozata, mely lehetőséget kínál arra, hogy a kortárs tánc iránt érdeklődők még közelebb kerülhessenek a műfajhoz.

A résztvevők számára minden alkalommal két elismert alkotó részvételével tart ingyenes szakmai programot. Március 4-én 16:00-tól a MU Színház programján az érdeklődők betekintést nyerhetnek a MU interaktív színházi műhelyébe, melyet a kortárs tánc népszerűsítéséért hozott létre mindenkinek.

Házigazdák:
- Cserepes Gyula (Atelier 21220)
- Duda Éva (Duda Éva Társulat)

Moderátor:
- Szemessy Kinga

Márciusi témapárok:
- A látvány szerepe a táncban
- A tánc szerepe a társadalomban

PROGRAM: 

Beszélgetés az előadók között
Az alkotók egymás hozott témáiból felkészülve tartanak izgalmas szakmai párbeszédet, melynél a nézők is résztvevőkké válhatnak több ponton.

Vetítés
A nézők bepillantást nyerhetnek egy-egy színpadi jelenetbe, melyet az alkotók a helyszínen elemeznek is. A vetítés záró akkordjaként lehetőset biztosítunk arra, hogy minden felmerülő kérdést feltehessenek a művészek számára.

Beszélgetés az előadókkal
A már jól bevált közönségtalálkozók mintájára épülő záró blokkban résztvevőink kötetlenül beszélgethetnek az alkotókkal.