Vízkúra - A Cure for Wellness előzetes

Tessék együtt lebegni a főhőssel Gore Verbinski új filmjének hipnotikus hatású előzetesében, majd megijedni a helyszínként szolgáló titokzatos fürdőhely setét titkaitól!

Van, amikor nehéz pontosan belőni egy rendező stílusát és ízlését, és az Oscar-díjas Gore Verbinski is ilyen rendező. Ő készítette a Disney-nek az első három A Karib-tenger kalózai filmet, ő jegyezte A kör című remek remake-et, a Brad Pitt és Julia Roberts főszereplésével készült krimit, A mexikóit, Oscart nyert animációs filmjével, a Rangóval és legutóbbi óriásit bukott egy westernnel, A magányos lovassal, vagyis eklektikus a kínálat. Most pedig egy horrorba hajló thrillerrel tért vissza, ami az előzetes alapján sokban emlékeztet a Scorsese rendezte Viharszigetre vagy a klasszikus orvosi thrillerre, a Kómára is.

Az A Cure for Wellness előzetese ugyan nem sokat árul el a történetről, de szerencsére egy rövid szinopszis és a kettőből már össze lehet rakni valamit. Eszerint egy fiatal, ambiciózus céges vezető egy a svájci Alpokban megbúvó különleges klinikára érkezik, hogy onnan magával vigye a vállalat túl régóta ott pihenő vezérigazgatóját. Megérkezve gyanakodni kezd, majd vizsgálódása megdöbbentő eredményre vezet – a gyógyfürdő vezetőjének sötét tervei vannak, és lehet, hogy a felfedezés hősünk vagy mások életébe kerül.

A 20th Century Fox első trailere azonban inkább a hangulatról szól, és abból jeles. az erődszerű gyógyfürdő kazamatái, a hatalmas víztartályok, a vastüdőre emlékeztető gépek, a szótlan páciensek és a vészjósló zene gyönyörű, de fenyegető összképet adnak, amiben nem tudni, mi a valóság, az álom és a tévképzet.

Verbinski most is Bojan Bazelli operatőrrel dolgozott, a forgatókönyvet pedig az a Justin Haythe jegyzi, aki A magányos lovasban már együtt dolgozott a rendezővel, és aki a vászonra adaptálta A szabadság útjait Sam Mendes számára. A főszerepben a fiatal Dane DeHaan látható, a fürdő gonosz – ezt csak gondoljuk, de a színészre mindig ilyen szerepeket osztanak – igazgatója Jason Isaacs, a Nimfomániásból ismert Mia Goth pedig egy súlyos állapotban lévő beteg, akivel a főhősnek nyilván lesz valami dolga.

Ha valaki jól figyel, bennfentes poénként látni fog egy tökéletes kört is a vízfelszínen – Verbinski 2002-es horrorjára kacsintva ki. Az amerikai premiert 2017 februárjára lőtték be, a forgalmazó pedig szokatlan reklámkampánnyal melegít, aminek része, hogy vírusvideóként elkészítették a fürdőhely hipnotikus hangvételű kamu promóciós videóját – akinek van rá 9 perce és 11 másodperce, és nem fél, hogy bezsong tőle, nézze meg!