Milos Forman örökbecsű klasszikusának még 2002-ben készült el a rendezői változata, ezt mutatják be most, és ez remek alkalom pár érdekesség és okosság elsütéséhez.
A film, amely szétnyerte magát
Íme a kategóriák, amelyben az 1984-ben készült Amadeus Oscar-díjat nyert: legjobb film, legjobb jelmeztervezés, legjobb férfi alakítás (F. Murray Abraham), legjobb látványtervezés, legjobb hang, legjobb rendező (Milos Forman), legjobb smink és maszk és legjobb adaptált forgatókönyv (Peter Shaffer). Shaffer egyébként a saját darabjából készített forgatókönyvet, tehát ebben az esetben az „adaptált” és az eredeti között vajmi kevés a különbség. A film két jelölést nem váltott csak díjra, a legjobb operatőr, Miroslav Ondrícek és a szintén legjobb férfi alakításért, mert akkor még lehetett, Tom Hulce maradt elismerés nélkül. Ja, és járt még négy Golden Globe-díj is, de azt már ki számolja.
Hány évesen is?
A filmben Salieri azt mondja, hogy Mozart – teljes nevén Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart az első concertóját négy évesen komponálta, az első szimfóniáját hét évesen írta, az első igazi operáját pedig tizenkét évesen. A kutatások szerint azonban Mozart az első szimfóniáját nyolc, az első concertót tizenegy évesen szerezte. Ami az operát illeti, az „igazi” szó sokféleképpen értelmezhető, de a legtöbben a La Finta Simplice-t hozzák fel példaként, amit valóban tizenkét évesen komponált. A kavarodást valószínűleg az okozza, hogy Mozart apja, a fiát „menedzselő” Leopold gyakran füllentett Amadeus korát illetően, hogy még inkább csodagyerekként állíthassa be, ez alapján Salieri igaznak hihette a számokat.
Nem úgy kell vezényelni!
A filmben kínosan ügyeltek arra, hogy zeneileg minden tökéletesen működjön, és valóban minden hang ott van, ahol lennie kell, nincs csúszás az eljátszott és a hallható zene között, ami ritka bravúr. Egy baki mégis van: mind Mozartot, mind Salierit látjuk, amint karnagyként vezényelnek, szemben állva a zenekarral, karjukat mozgatva. Csakhogy akkoriban ezt nem így csinálták: a XVIII. században a karmester maga is a zenekar része volt, általában hegedűn játszott és a többi zenész a fejmozgását és a kezeit figyelte, úgy követték. A zenekarok értelemszerűen ekkor még kisebbek voltak, de a XIX. századra annyira kibővültek, hogy a karmester kikerült előre, ahol mindenki láthatta, és ekkor már hangszere sem volt. És még egy kis hiba: Wolfgang Amadeus Mozart balkezes volt, az őt alakító Tom Hulce viszont jobbkezes, ami többször is jól látható.
A két ellenség
Mivel a film elsősorban Mozart és Salieri rivalizálásáról szól, a rendező Milos Forman nem engedte, hogy az őket játszó színészek összebarátkozzanak, hogy az ellenségeskedés hitelesebb legyen. Keveset is találkoztak, általában elkülönítették őket, amikor pedig közös jeleneteik voltak, Forman gondoskodott róla, hogy fagyos legyen köztük a hangulat. Abban a jelenetben, amikor Mozart a halálos ágyán lediktálja régi riválisának a halotti misét, Tom Hulce rendezői utasításra direkt kihagyott egész sorokat a szövegből, hogy összezavarja F. Murray Abrahamot, hogy úgy tűnjék, Salieri nem képes megérteni magát a zenét – és ez így is maradt a kész verzióban. Egyébként mindkét színész a film kedvéért tanult meg, elképesztő erőfeszítéssel, zenélni. Hulce hat hónapon át napi hat órát gyakorolt, és végül mindent ő maga játszott el – még azt a részt is, ahol a zongorának háttal játszik.
Egy régi Oscar-baki
Amikor a film elnyerte a legjobb filmnek járó Oscart 1985-ben a 57. Oscar gálán, a díjat Sir Laurence Olivier adta át. Az ekkor már 78 éves színészlegenda felment a színpadra, kibontotta a borítékot, és csak annyit mondott: Amadeus. A gond csak az volt, hogy először fel kellett volna olvasni a kategória összes jelöltjét, és csak utána jelenteni be a nyertest. A szervezésért felelős cég, az AMPAS hivatalnoka gyorsan berohant, lecsekkolta, hogy Olivier valóban az igazi nyertes nevét olvasta fel, és jelezte, hogy minden rendben van, majd az idős színész átadta a díjat Saul Zaentz producernek. Zaentz ezután beépítette a köszönőbeszédébe a többi jelöltet - Gyilkos mezők, Út Indiába, Hely a szívemben és Katonatörténet -, és elmondta, mekkora megtiszteltetés pont Oliviertől átvenni a díjat.
Ezt is azt is
Összesen négy olyan Oscar-nyertes film van, amely olyan színdarabból készült, amely korábban elnyerte a drámák Oscarját, a Tony-díjat. Az Amadeus mellett ez a My Fair Lady (1964), A muzsika hangja (1965) és az Egy ember az örökkévalóságnak (1966). Az Amadeus című Broadway produkció a Broadhust Theaterben debütált 1980. december 17-én és 1181 előadást élt meg Ian McKellen és Tim Curry főszereplésével. A film aztán Peter Schaffer darabjából készült – Schaffer írta a forgatókönyvet is, Bécs „szerepét” pedig Prága, Milos Forman szülővárosa játszotta el, ami azért is volt ideális választás, mert Mozart itt is játszott – a Don Giovanni előadását azon a színpadon vették fel, ahol az operát bemutatták! -, és mert a kommunista Csehszlovákiában még nem volt annyi modern felépítmény, antenna, hirdetés és egyéb, ami bezavarhatott a felvett képekbe.
Szerepzavar
Murray Abraham eredetileg Rosenberg nem kifejezetten nagy szerepét szerette volna megkapni, ám Milos Formannak nagyon megtetszett a színész, és a meghallgatáson megkérte, olvassa már fel ugyan az idős Salieri egyik jelenetét. Abraham beleegyezett a dologba, és olyan hiteles volt, hogy Forman már ekkor eldöntötte, hogy neki adja a szerepet. Ezt azonban még nem közölte a színésszel, mert tudta, hogy az hamarosan játszani fog A sebhelyesarcúban (1983), aminek a forgatását végig figyelemmel kísérte. Amikor már majdnem kész volt a másik film, újabb meghallgatásra hívta Abrahamet, aki azonban nemet mondott – nem a szerepre, az új meghallgatásra -, amitől Forman csak még jobban szerette volna ráosztani Salieri szerepét. Abraham nagyszerű alakítása aztán nemcsak egy Oscar-díjat ért, hanem „feltámasztotta” a régen elfelejtett Salieri zenéjét is, amit aztán sokan egészen új megvilágításban kezdtek látni.
Egy rakás név
Mozart szerepét Forman eredetileg az ekkor még nagyon fiatal Kenneth Branaghra osztotta, ám végül úgy döntött – talán már az Oscarra kacsintgatva -, hogy a főszerepeket amerikai színészekre osztja. Előtte még azért szóba került Mel Gibson, Mick Jagger, Sam Waterston és Tim Curry, akik mind elmentek meghallgatásra is, de David Bowie és a táncos Mikhail Baryshnikov neve is felmerült. Salieri az első változatban Burt Reynolds volt, ami elég különös ötlet lehetett már akkor is. Mint tudjuk, Amadeust végül a nagyjából ismeretlen Tom Hulce játszotta el – ő később sem kapott igazán nagy szerepet -, aki a zenetanuláson túl egy sajátos módszerrel készült fel: a teniszsztár John McEnroe kirohanásait nézte meg rengetegszer videón.
