Írtunk már arról is, milyen az, amikor egy-egy 3D-s pillanat nagyon működik, de sokkal könnyebb példákat találni arra, amikor parasztvakításra használják a térhatást. És ha mindez egy horrorfilmben történik, duplán illúzióromboló az élmény, elvégre ki tud röhögés közben rettegni?

Cápa 3D (1983)

A Spielberg klasszikusát kannibalizáló sorozat harmadik része nemcsak egy borzalmas 3D-s film, hanem egy olyan gyalázatos produkció, amelyiknek sikerült egyedül tönkretennie a Cápa-franchise-t.

A Cápa 3D-ben egy nagy fehér cápa csapdába esik az orlandói SeaWorldben, ám elszabadul a pokol, amikor a rossz tartás miatt az állat elpusztul. Kiderül, hogy a befogott bestia valójában a lagúnában született, és egy sokkal hatalmasabb, megfékezhetetlen gyilkos cápa támadt a víz alatti épületben rekedt turistákra.

Miután megpróbálják kiűzni a cápát, Mike Brody (Dennis Quaid) visszamegy a SeaWorld vezérlőteremébe, de ezt a cápa is megneszeli, és megjelenik a feltűnően gyenge üvegből készült kilátóablak előtt, és át is töri! Ez sokkal rémisztőbbnek hangzik, mint amilyen, mert annyira ócskák a film 3D-s effektjei, hogy a horror egy pillanat alatt megy át komédiába.

Egyrészt látszik, hogy a lehető legkevesebb erőfeszítéssel állították össze a jelenetet, másrészt a cápa úgy néz ki, mint egy kartonpapírból kivágott, furcsa fekete körvonal, az üvegáttörés effektje pedig pont olyan, min egy 90-es évekbeli PowerPoint-átmenet.

Péntek 13. - III. rész: Véres kirándulás (1982)

Jason ikonikus hokimaszkját ennek a filmnek köszönhetjük, de más érdeme nem nagyon van. Hacsak a röhejes és teljesen felesleges 3D-effekteket nem számítjuk annak.

A 3D-s pillanatok teljesen random módon vannak elszórva a filmben, láthatjuk például a popcorn pukkanását, egy jojó ingázását vagy azt, hogy egy pénztárcát dobnak a nézők felé.  És bár néhány brutálisabb 3D-s jelenet rendben van, a filmkészítőket jobban érdekelték a film effektjei, mint a színészi alakítások. Larry Zerner, aki Shellyt játszotta a filmben, ezt később meg is erősítette:

Van azonban egy ellenpélda is, amikor a 3D-t tényleg a brutális horror fokozására használják: amikor Jason puszta kézzel szétzúzza Rick fejét, és a férfi szemgolyója kipattan a nézők felé.

A végső állomás (2009)

A Final Destination-franchise 4. részében megpróbálkoztak a 3D-s effektekkel, de csak annyira sikerült nekik, mint a szereplőknek elmenekülni a halál elől. Helyenként persze szórakoztató látvány, de az effektek nagyrészt aláássák a film feszültségét.

Craig Perry producer azt mondta, hogy 3D-vel inkább mélységet akartak adni a filmet a puszta parasztvakítás helyett, de pont az utóbbi történik, mindenféle tárgyak és repülő testrészek lövellnek ki a vászonról kötelező jelleggel. 

A legjobban a Speedway-jelenetben tolják túl a biciklit. Úgy kezdődik, hogy két versenyautó összeütközik és egy gumiabroncs a nézőtér irányába pattan, majd perceken át robbannak és ütköznek az autók, és közben fröcsög a vér és az olaj, mindezt olyan 3D-effektekkel, amikkel az egyenesen DVD-re készített filmekben szokás találkozni. (Ellenpéldaként a franchise 5. részét érdemes megnézni, ott sikerült mértékletesebben használni a 3D-t.)

Rémálom az Elm utcában 6.: Freddy halála: Az utolsó rémálom (1991)

A franchise 6. részében sikerült egy meglepőt húzni: az amúgy nem 3D-s film az utolsó felvonásban térhatásúvá válik, amikor a főszereplő, Maggie (Liza Zane) felhúz egy 3D-s szemüveget.

Maggie ezzel belép Freddy elméjébe, és szemtanúja lesz Krueger emlékeinek, és mindannak, ami ahhoz vezetett, hogy a férfi halhatatlan álomgyilkossá váljon. Ebben a szekvenciában valójában nem sok minden van, amihez 3D-re lenne szükség. Megtudjuk, hogy Freddyt gyerekkorában csúfolták, hogy nevelőapja bántalmazta, hogy tinédzserként kárt tett magában, és végül felnőttként megölte a feleségét. 

Tény, hogy ezek az egész film legizgalmasabb jelenetei, de nem a giccses 3D- effektek miatt (lásd a testetlen, lebegő koponyákat), hanem azok ellenére.

Fűrész 3D (2010)

A 2010-es években futottak fel a 3D-s filmnek, így nem csoda, hogy az egyik legnépszerűbb horror franchise alkotói is felszálltak a térhatású vonatra.

A teljes egészében 3D-ben forgatott film véres nyitójelenetében a sorozat történetének egyik legbizarrabb csapdáját csodálhatjuk meg. Brad és Ryan ugyanazzal a nővel találkozgatnak, és egy munkapad két végéhez láncolva találják magukat, miközben közös ismerősük, Dina fölöttük lóg. Egy ketyegő óra és egy három körfűrész segítségével a párosnak el kell döntenie, ki él és ki hal meg, és mindez egy barkácsáruház kirakatában játszódik.

Az ötlet, hogy bármelyik Jigsaw-gyilkost érdekelné egy random szerelmi háromszög, elég nevetséges, de nem annyira, mint maguk a 3D-s effektek. Az még érthető döntés, hogy 3D-ben látjuk a felénk közeledő körfűrészeket, mert így átélhetjük, milyen érzés Jigsaw egyik csapdájában lenni, de hogy mi funkciója van annak, hogy Dina belsőségei is 3D-ben fröccsenek ránk, az rejtély.

A téboly háza (1983)

A téboly házát is a 3D 80-as évek elején bekövetkező reneszánsznak köszönhetjük, de ebben a horrorban még annyi keresnivalója nincs a 3D-effekteknek, mint A Cápa 3D-ben vagy a Péntek 13. - III. részben.

Lényegében az Amityville Horror folytatásáról van szó, még akkor is, ha nem annak tüntették fel. John Baxter újságíró (Tony Roberts) beköltözik a hírhedt Ocean Avenue 112-be, az első filmből ismert, ma már ikonikus kísértetházba.

A borzalmas látomások a 3D-s térben jelennek meg, ahogy John és családja démonokkal találkozik új otthonukban. A teljesen giccses fináléban repülő és felrobbanó tárgyak vágódnak a paranormális nyomozók arcába, de az effektek annyira komikusak, hogy teljesen kiölik a horrort a filmből.

A ház összeomlása remek metaforája magának a filmnek, amely meg is bukott a mozikban, és a kritikák is lehúzták. A franchise egészen 2005-ig nem is tért vissza a mozikba, hála az elbaltázott 3D-s rémálomnak.

Vedd a lelkem (2010)

Wes Craven egy horrorlegenda, de nem ezért a filmje miatt szeretjük. Unalmas, élettelen a forgatókönyv és sablonos a történetvezetés, amin egyáltalán nem segítenek a gyenge 3D-s effektek. Ráadásul a film nem is 3D-ben készült, az utómunka során alakították át, hogy kihasználják a 3D-s filmek növekvő népszerűségét. 

A 3D-effektek nem sok vizet zavarnak, ami végül is pozitívum. A 3D konverzió viszont nem is indokolja semmi.

Teljesen 2D-s filmként készült, sosem gondoltunk a 3D-re"

- mondta annak idején Craven, akit a producerek beszéltek rá a térhatású konverzióra.

A legfrusztrálóbb dolog Vedd a lelkemmel kapcsolatban, hogy ez volt Craven utolsó filmje. Ahelyett, hogy a legendás horrorrendező a csúcson hagyta volna abba, egy hervasztóan unalmas filmmel búcsúzott.

Az élőhalottak éjszakája (2006)

George Romero 1968-as horrorklasszikusának remake-jéhez Romerónak semmi köze nem volt, ami meg is látszik rajta. Nincs semmiféle létjogosultsága, kizárólag az eredeti filmmel való kapcsolatára épít a bevételmaximalizálás céljából.

Ami a 3D-t illeti, nagyon keveset ad hozzá az élményhez. Több olyan pillanat is van, amelyet egyértelműen a 3D-hatás kihasználására terveztek, láthatjuk például a zombik szemszögéből, ahogy a túlélők különböző módokon elkapják őket, de ezt a silány produkciót a térhatás sem menti meg.

Parasite (1982)

Ez nem a Cronenberg-féle Paraziták, hanem egy 1982-es sci-fi horrorfilm, amelyben Demi Moore az első nagy filmszerepében látható. A film dr. Paul Dean (Robert Glaudini) történetét meséli el, egy tudósét, aki egy új életformát hozott létre a Kereskedők nevű szervezet számára, akik lényegében a poszt-apokaliptikus Amerikát irányítják. Dr. Dean a csoport elől menekülve keresi a módját annak, hogy elpusztítsa a parazitát, és ebben a Moore által alakított fiatal citromtermesztő (!) segít neki.

Mennyire rossza a film? Maga a színésznő szerint is ez a karrierje mélypontja. Tele rengeteg giccses szöveggel, szörnyű színészi játékkal és hihetetlenül alacsony színvonalú effektekkel. A 3D-s jelenetek ritkák, és többnyire csak arra jó, hogy eltereljék a figyelmet a film többi hibájáról.

Az egyik jobb 3D-s pillanatban a parazita kitör az egyik áldozat testéből, a legrosszabb momentum pedig egy hosszú, lassú zoomolás egy csőre felnyársalt testre, ahol a cső a nézők felé hajlik.

via: Slashfilm