A Holló rendezője kéri, ne csinálják meg a film remake-jét

Alex Proyas szerint tiszteletben kellene tartani Brandon Lee emlékét.

Az Egyiptom isteneivel Alex Proyas sajnos végképp leszerepelt, pedig karrierje elején két kivételes filmet is készített: a Hollót és a Dark City-t. Kétségtelen, hogy a Holló kultuszában óriási szerepe volt a főszereplő Brandon Lee tragikus halálának is - egy (elvileg) hatástalanított fegyverrel lelőtték az egyik jelenet forgatása közben. 

A film remake-jéről már jó ideje hallani, és a Sony szeptember elején erősítette meg, hogy nem vetették el, bár semmi egyebet nem erősítettek meg. Proyas azonban egyáltalán nem örül a hírnek. 

"Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy ismerhettem Brandon Lee-t - írja a Miért gondolom, hogy nem kéne újraforgatni a Hollót című nyilatkozatában. - Fiatal, remek humorú és mérhetetlenül tehetséges színész  volt, aki előtt fényes jövő állt. Az is megtiszteltetés volt, hogy a barátomnak nevezhettem őt. A közös munkánk jóval több volt puszta együttműködésnél. Egy olyan filmet alkottunk együtt, ami sok embert megérintett." Majd így folytatta: "Azt hiszem, ez egy különleges eset, amikor Hollywoodnak el kellene engedni a filmet, hogy az egy különlegesen tehetséges ember emléke legyen, végső áldozat - és nem írják újra a történetet vagy adnak hozzá új elemeket. Tudom, hogy készültek folytatások és tévésorozatok, és mit tudom én, mi még, de már maga a fogalmat is, hogy "rebootolják" a történetet és az eredeti karaktert - azt a karaktert, amelyért Brandon az életével fizetett - rossz dolognak tartom." Proyas azt akarja, hogy a Holló  mindig is "Brandon filmje" legyen. 

(via Looper)