A Liza, a rókatündér rendezőjének új filmje megkezdi világ körüli hódítását

Két A kategóriás nemzetközi filmfesztiválon is versenyez a közeljövőben az X – A rendszerből törölve című thriller.

Ujj Mészáros Károly különleges látványvilágú, erős hangulatú, fordulatokban gazdag, szövevényes alkotásának világpremierje az október 12. és 21. között zajló Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon lesz, ahol a versenyprogramba válogatták be a filmet. A rangos eseményről utoljára 2012-ben vitt haza díjat magyar alkotás: akkor Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című munkájának ítélték az elsőfilmes verseny fődíját. 2004-ben Antal Nimród Kontrollja kapott közönségdíjat, 2008-ban pedig Gigor Attila A nyomozó című filmje nyerte el a FIPRESCI-díjat.

Balsai Móni az X-ben. Forrás: InterCom

 

A Varsói Nemzetközi Filmfesztivállal egy időben a tengerentúlon is bemutatkozik az X – A rendszerből törölve. Az október 10. és 21. között tartandó 54. Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon a World Cinema szekcióban lesz látható először amerikai közönség előtt a mű. Az 1964-ben Michael Kutza kezdeményezésére alapított Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál egyébként Észak-Amerika legrégebbi filmes eseménye. A Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, Molnár Áron és Kulka János főszereplésével készült film november 1-jén a magyar mozikba is bekerül.

„A Liza, a rókatündér 55 fesztiválon összesen 36 díjat nyert, de ezek közül a fesztiválok közül egyik sem volt A kategóriás.

Ezért különösen örülök annak, hogy Varsóba versenybe hívták az X-et. A Lizát nagyon szerette az amerikai közönség, és a kontinensen sok fesztiválra meghívták, remélem, az X-re is jól reagálnak majd. Bízom benne, hogy ezek a meghívások a magyar nézőket is megerősítik abban, hogy olyan moziélményt fog nyújtani a film, amit az előzetes alapján elvárnak, és amilyet magyar produkciótól talán még nem kaptak” – nyilatkozta a rendező, Ujj Mészáros Károly.


(via InterCom)