Andy Serkis – The King of Mo-cap

Ha nagy költségvetésű élőszereplős filmhez digitális lény kell, őt hívják, mert tökéletesen játssza el azt, amit majd számítógépen formáznak át Gollammá, óriásmajommá vagy szuperintelligens csimpánzzá.

A motion capture, röviden mo-cap, a digitális mozgásrögzítés, amely során az előadó mozgását a testére és arcára rögzített érzékelők segítségével rögzítik, majd azt egy 3 dimenziós digitális modellre ültetik át, amiben egy teljesen új, tökéletesen megjelenített és mozgatott karaktert lehet létrehozni. Így készültek az Avatar kék harcosai és hosszan sorolhatnánk azokat a filmeket, ahol ezt a technológiát hasznosították, de ha szóba kerül a mo-cap, akkor rendszerint előkerül Andy Serkis neve is, aki immár harmadszor bújt Caesar, a szuperintelligens csimpánz bőrébe a A majmok bolygója - Háborúban.

Az 1964-es születésű, örmény származású színész – a Serkis a Serkissian rövid verziója - mindig is a film és a színház világában akart dolgozni, ám ezt először díszletesként képzelte el. Aztán be kellett ugrania valaki helyett egy színpadi előadáson, és „úgy maradt”. Először utazó társulatokkal járta Angliát, majd jöttek a tévés és filmes felkérések. Az ezredfordulóra már elismert karakterszínész lett, és így került Peter Jackson rendező látókörébe, aki sztárt csinált belőle. Pontosabban Serkis csinált sztárt saját magából, olyan tökéletesen és összetetten hozta Gollam karakterét A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetségében.

Gollam eljátszása négyszeresen is nehéz munka volt, aminek a részleteit a rendező és a színész menet közben dolgozta ki, mert ilyet korábban még senki sem csinált. Minden jelenetet háromszor vettek fel: egyben Serkis fehér testhezálló ruhában saját maga játszotta a többi színészt az adott jelenetben, aztán a színészek ugyanezt a jelenetet újra eljátszották, de úgy, hogy Serkis kicsit arrébb állva mondta fel a szövegét. Ebbe a felvételbe illesztették később Gollam digitálisan kidolgozott alakját, amit Serkis egy kék ruhában, testére, ujjhegyeire és arcára erősített érzékelőkkel játszott fel több kamera előtt, és amiből aztán a film kedvéért létrehozott Weta Digital stúdió szakemberei „felépítették” Gollam digitális figuráját.

Iszonyú mennyiségű munka volt ez – ráadásul Serkis egy meghasonlott, két énnel rendelkező karaktert vitt, hol az egyiket, hol a másikat játszva – két évig nem is nagyon látta a családját. Az elismerések viszont nem maradtak el, bár egy technikai kitétel miatt Oscarra nem nevezhették, és a következő két résznek már ő volt a legnépszerűbb színésze, sőt, A Gyűrűk Ura - A király visszatérben már saját arcával is játszott abban a jelenetben, ahol láthatjuk, hogyan lett az egyszerű hobbit Szméagolból Gollam. A szerepet A hobbit - Váratlan utazásban újra eljátszhatta, de az már egy másik történet volt. Aztán jött egy újabb kihívás szintén Jackson oldalán, a King Kong 2005-ben, ahol két szerepet is vállalt, az óriásmajmot és a hajó részeges szakácsát, de akkor már videojátékok egész sorához is adta a hangját, a mimikáját és - ha kellett, - a mozgását.

Persze Serkis közben is „rendes” színész maradt, és a Gyűrűk ura trilógia kapcsán nagyon is keresetté vált. Fontos szerepek egész sorát vállalta, láthattuk A tökéletes trükkben, a Tintaszívben és ő volt a Sex & Drugs & Rock & Roll című nagyszerű életrajzi film főszereplője.  Aztán megint megkeresték egy jó kis mo-cap alakítással. Ő lett Caesar, az emberek között nevelkedett és egy különleges kísérleti gyógyszernek köszönhetően szuperintelligenssé váló csimpánz A majmok bolygója: Lázadásban, majd a folytatásban, A majmok bolygója - Forradalom és végül most, a trilógia záródarabjában, A majmok bolygója - Háborúban. És ez sem volt könnyű alakítás. Különösen nagy kihívás volt a még kölyök Caesar eljátszása, aki csak négykézláb járt, de ahogy maga a karakter is változott, úgy változott az is, ahogy Serkis azt eljátszotta. Az egyre emberibb majom egyre többet kezdett két lábbon járni, majd megszólalt, és végül különös torokhangon beszélni kezdett.

És ne feledjük, Serkis volt a Star Wars: Az ébredő Erőben Snoke nagyúr, és őt játssza majd a Star Wars: Az utolsó Jedikben is, de láthatjuk majd a Marvel Fekete párduc filmjében is. És hősünk nem csak játszani szeret, hanem rendez is, idén jött ki Breathe című drámája Andrew Garfield és Claire Foy főszereplésével, jövőre pedig elkészül a Dzsungel könyve saját értelmezése is, amiben nem csak dirigál, de játszik is, nyilván majd valamelyik állatot, mondjuk Balut, a medvét.