Az új James Bond végleg szakít egyik fontos hagyományával

A szuperkém szexista napjainak leáldozott.

Danny Boyle, a Sekély sírhant, a Trainspotting, a 28 nappal később, a 127 óra és a Gettó milliomos rendezője a napokban erősítette meg, hogy

valóban ő lesz a soron következő, szám szerint huszonötödik James Bond-film rendezője, és a forgatókönyvet is részben ő írja majd.

Az alkotó ezzel kapcsolatban elárulta, hogy ami az új Bond-lány karakterét illeti, alkotótársával, John Hodge-dzsal együtt oda fognak hallgatni a modern idők szavára – érezhető lesz például rajta a szexuális zaklatások ellen tiltakozó #MeToo mozgalom nyomán létre jött Time's Up kampány hatása is.

„A forgatókönyvet a valós kornak megfelelően írjuk. El kell ugyan fogadnunk, hogy

a Bond-univerzum egy már kialakult világ, és ennek hagyományait is tiszteletben tartjuk, ugyanakkor a mai modern időkhöz is hozzá fogjuk igazítani mindezt”

– nyilatkozta Boyle.

Daniel Craig a Spectre-ben. Forrás: port

 

Az alkotó azt illetően sajnos nem bocsátkozott részletekbe, hogy pontosan micsoda és kicsoda lesz a szóban forgó új női figura. Annyi biztos, hogy a 007-es ezúttal is – immár utoljára – Daniel Craig lesz. Ami pedig Danny Boyle-t illeti, ő elég elfoglalt lesz mostanában, hiszen (ahogy arról mi is beszámoltunk) a szuperkém kalandjai mellett Richard Curtisszel dolgozik egy zenei témájú filmen.


(via Independent)