Daniel Day-Lewis bejelentette visszavonulását

A háromszoros Oscar-díjas színész nem forgat több filmet. Hollywoodot sokkolta a hír.

A hatvanéves színész bejelentette, hogy legutóbbi filmje volt az utolsó, amiben színészként szerepelt. A Paul Thomas Anderson rendezésében készülő Phantom Thread című alkotás decemberben kerül majd a mozikba.

 

 

„Daniel Day Lewis többé nem dolgozik színészként” – írta Leslee Dart, a színész szóvivője egy közleményben. „Rendkívül hálás minden munkatársának és a közönségnek. Ez egy magán jellegű döntés, és sem ő, sem pedig a színész képviselői nem fognak többet nyilatkozni a témával kapcsolatban.”

A bejelentés egész Hollywoodot megrengette, hiszen Day-Lewis az egyik legelismertebb, ha nem a legelismertebb színész a maga három főszerepért kapott Oscar-díjával.

Day-Lewis mindig is híres volt felkészültségéről neves képviselője volt a method-actingnek, volt, hogy egy szerepre több éven át trenírozta magát: A lét elviselhetetlen könnyűsége c. film kedvéért megtanult csehül, A bal lábam című filmben pedig egy mozgássérültet alakított, és a forgatás teljes időtartama alatt nem kelt ki a tolószékből.

A színész nem először gondolja úgy, hogy abbahagyja a filmezést: a késő kilencvenes években Olaszországba, Firenzébe költözött, és suszterként kezdett dolgozni. Martin Scorsesének sokáig kellett győzködnie, míg végül kötélnek állt, és elvállalta a New York bandái egyik szerepét.
A színészt öt alkalommal jelölték Oscar-díjra, ebből háromszor el is nyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat A bal lábam, a Lincoln és a Vérző olaj című filmekben nyújtott alakításáért.