Durván rágyúrt új szerepére az Oscar-díjas sztár

Brie Larsonnak Captain Marvel karaktere mutatta meg, mennyi ereje is van valójában.

„Annyit mondhatok, hogy

miközben őt játszottam, rájöttem: sokkal erősebb vagyok, mint gondoltam”

– nyilatkozta nemrégiben a Crystal + Lucy Awards díjátadó gálán a színésznő, aki azt is elmondta, milyen hatalmas meglepetés volt a számára, hogy egyáltalán kiválasztották a szerepre.

„Az életem elmúlt időszakában nagyon sok mindenről érzem úgy, mintha nem is velem történne, hanem valaki mással” – mesélte Larson, a Marvel-univerzumba való bekerülésén kívül nyilvánvalóan 2016-os Oscar-győzelmére is célozva.

Brie Larson a díjátadón. Forrás: Emma McIntyre / Getty Images for Women In Film

 

A jelenleg forgó, 2019 márciusában érkező mozi kedvéért a sztár egyébként már kilenc hónapja intenzív edzésbe kezdett. „A tény, hogy ekkora súlyokat vagyok képes megemelni, megváltoztatta az egész perspektíváját annak, ahogy magamra tekintek” – mondta a színésznő, és azt is elárulta, jelenleg elemeléssel majdnem 98 kilót, csípőemeléssel pedig több mint 180 kilót képes megemelni.

„Tartósan részt venni egy ilyen sokat igénylő produkcióban valóban megmutatja, hogy erősebb vagyok, mint gondoltam magamról” – hangsúlyozta Larson, aki híres feministaként persze nemcsak fizikai erejével, hanem belső tulajdonságaival is inspirálni akarja a Captain Marvellel a többi nőt. „Semminek sem megyek neki túl nagy elvárásokkal, de

Captain Marvel megformálásával nagyon sokat tanultam magamról, és rendkívüli módon inspirált a figurája.

Csak remélni tudom, hogy ezt mások is így érzik majd. (…) A dolog lényege, hogy minél több nő ráébredjen a saját erejére és hatalmára. Szeretném ezt másokkal is megosztani, és biztosítani őket róla, hogy ha nem adjuk fel, egészen a csúcsig juthatunk” – szögezte le a sztár.

Mint arról már írtunk, a Marvel képregénye alapján készülő filmben Captain Marvel (eredeti nevén Carol Danvers) eredetileg vadászgéppilóta, akinek azonban egy baleset során, egy földönkívülivel való fatális találkozás következtében módosul a DNS-e, így olyan szuperképességekre tesz szert, mint a hihetetlen erő, az energia-kisugárzás vagy a repülés.


(via Variety)