Elárasztják Budapestet az autósmozik

Gyors egymásutánban három is nyílik, szóval tudnak majd a fővárosiak hova menni akkor is, ha még nem nyitnak ki a hagyományos mozik.

Ahogy arról korábban már írtunk, június 13-án újra kinyit az autósmozi, ezúttal PANAM néven az Árkád üzletközpont tetőparkolóján, de indít egy autósmozit a korábbi tetőmozikat szervező Budapest Rooftop Cinema is (mint időközben kiderült, a Westend tetején, június 3-i kezdéssel).

Hozzájuk csatlakozik most Újpest, ahol az Újpesti Piac előtti zárt területen, a Szent István tér 13-14. szám alatt mozizhatnak a helyi autótulajdonosok. Az első vetítésre június 5-én, pénteken 21 órai kezdettel kerül sor, amikor a Ponyvaregényt nézhetik meg az újpestiek, majd másnap, szintén este 9-kor a Grease következik.

A kép illusztráció!

 

„Újpest önkormányzata a meglévő helyzetre reagál azzal az ingyenes programsorozattal,

ami lehetővé teszi azoknak, akik már sokadik hete a négy fal közé kényszerültek, hogy végre otthonukon kívül, szabad területen, együtt, mégis biztonságban, minőségi idővel tölthessék hétvégi estjeiket“ – nyilatkozta Bedő Katalin kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős alpolgármester.

A szervezők az eseménysorozatot öt héten át, 10 alkalommal ingyen biztosítják a helyi lakosoknak. Az önkormányzat tervei szerint a tíz ingyenes vetítés után fizetős formában folytatódik majd a programsorozat egész nyáron, ami ekkorra már mindenki számára látogatható lesz.

A pénteken és szombaton jelentkező újpesti autómoziban olyan klasszikus nemzetközi és magyar filmeket vetítenek, mint a Blöff, a Jurassic Park, a The Doors, a Moszkva tér, a Sose halunk meg!, Az elveszett frigyláda fosztogatói, az Ace Ventura, valamint a Hair.

További információt az ujpestkartya.hu oldalon találunk, és regisztrálni is itt tudunk, május 28-tól.