Aligha volt idén ennyire könnyes és elegáns film a mozikban, a tánc, az ének és a csodás képek mögött azonban ott a velős tartalom, amit mindenki fogalmazzon meg magának!
Kinek ajánljuk? Akik imádták Hollywood aranykorát és akik nem vetnek meg egy jó musicalt és akik igazi randifilmet keresnek. Ja, és Ryan Gosling a férfi főszereplő, szóval...
Évente több ezer szép, fiatal, energiától és tettvágytól buzgó tehetség érkezek Los Angelesbe, hogy egy nap ünnepelt sztár vagy legalább elismert színész lehessen. Ez így megy évtizedek óta, a legtöbbjükből senki sem lesz, legfeljebb epizodista valamilyen sorozatban, mások feladják és hazatérnek, de néhányuknak sikerül. Nem a Kaliforniai álom az első film – aminek egyébként imádtuk a szójátékkal operáló, könnyed eredeti címét, a LA LA Landet -, amely ezt a témát veszi elő, de valószínűleg ez a legemlékezetesebb, köszönhetően Emma Stone és Ryan Gosling párosának.
Ők ketten összeszokott duó, egymásnak estek már a rendkívül szórakoztató Őrült, dilis szerelemben és a gyengécske Gengszterosztagban is, de messze most a legjobbak, nem is tudom miért nem járnak, annyira érzik egymást. Persze az is lehet, hogy baromira utálják egymást, a csókjelenet után hányni mennek, de a vásznon vibrál körülöttük a levegő, és ez a lényeg.
Stone fiatal színésznő jelölt Mia néven, meghallgatásról meghallgatásra jár, miközben egy kávéházban dolgozik. Egy este hazafelé menet egy étterem mellett megy el, és meghallva a zongoraszót belép és megpillantja Sebastiant, aki épp kirúgatja magát, mert a karácsonyi dalok helyett free jazzt játszik a vendégeknek. Akár innen is kezdődhetne a szerelmük, de nem.
Két félresikerült találkozás is kell ahhoz, hogy ők ketten végre egymás karjaiba omoljanak, jót tesz a filmnek az, hogy kicsit megvárakoztatja a nézőt. És persze összejönnek, csodás a harmónia, de mindketten a saját álmukat kergetik, vagy ha nem, élnek egy-egy kínálkozó lehetőséggel, a fiú például, aki saját klubot akart, egy menő banda billentyűse lesz és hosszú turnéra indul, a lány pedig drámaírással próbálkozik.
Mint minden kapcsolatban, itt is jönnek a nehézségek, és talán nem is örök ez a csodás boldogság, de vannak pillanatok, érzések, amik nem múlnak el. Ez a nyálasan hangzó, mégis mindenkit megérintő igazság áll a két éve a Whiplash révén a szakmába berobbanó Damien Chazelle filmjének középpontjában, erről szól igazán a Kalifornia álom - és persze magáról a szórakoztatóiparról.
A szó, szórakoztatóipar sterilen, sőt, ellenségesen hangzik, és nyilván van egy ilyen oldala is a dolognak, de Chazelle nem ezzel foglalkozik. Számára Hollywood tényleg a Csillagok Városa, és nem naivitásból, hanem mert tiszteli és csodálja mindazt, amit a színészek, zenészek, rendezők, díszletmunkások, koreográfusok és mindenki más felépítenek. Szerelmi történetét is így építi fel, hősei nem modern, hanem időtlen figurák, és mindegy, van-e mobiljuk és skype-olnak-e, vagy sem. Jazzt hallgatnak kis mulatókban, a randevún az álomgyár legendás helyszínein járnak, ha moziba mennek, a Haragban a világgal-t nézik, és persze táncolnak, mint egy régi musicalben.
És a film cseppet sem régimódi, ami igazi stílusbravúr. Minden kép modern, akárcsak Justin Hurwitz nagyszerű zenéje – majdnem azt írtam, fülbemászó! -, a táncok pedig lenyűgözőek. Gosling és Stone nyilván nem a világ legjobb táncosai, nem is csinálnak semmi rendkívülit, csak könnyedek és elegánsak, és valami fantasztikus kisugárzásuk van. Goslingnak persze ez a védjegye, régóta ő Hollywood legsármosabb pasija, miközben tudjuk, milyen drámai alakításokra is képes – lásd Fél Nelson vagy a témájában eléggé hasonló Blue Valentine -, így az igazi meglepetés Emma Stone, már megint. A csaj van vagy 28 kiló műszempillával együtt, láttam vele interjút, civilben olyan, mint prolicsaj Manchester Alsóból, de ha szerepben van, teljesen átlényegül. És most nagyon szerepben van!
És a végére néhány filmcím, amely közvetlen inspirációt jelentett a rendező számára: Ének az esőben (1952), Frakkban és klakkban (1935), Cherbourg-i esernyők (1964), Egymásnak születtünk (1936), A zenevonat (1953), A rochefort-i kisasszonyok (1967) és a Nyolc és fél (1963).
Értékelés: 9/10
