Filmjelenetek, amiket megbántak a rendezők

Olykor a filmrendezők is elragadtatják magukat, aztán később rájönnek, hogy talán nem kellett volna.

Steven Spielberg - E.T., Harmadik típusú találkozások

Amikor az E.T. 20 éves jubileumi kiadása megjelent, Steven Spielberg - amolyan George Lucas-módra - belenyúlt kissé a filmbe: néhány helyre CGI E.T.-t illesztett, de a legnagyobb visszhangot mégis az az apróság kapta, hogy a földönkívülivel menekülő bringás srácokat üldöző rendőrök kezéből digitálisan eltüntette a fegyvereket és walkie-talkie-kkal helyettesítette azokat. Elismerte a kritikákat, amelyek a szemére vetették, hogy nem szép dolog egy csapatnyi gyereket fegyverrel üldözni. Később azonban megbánta, és arra jutott, hogy ezzel a saját filmjét és generációk gyerekkori emlékeit is meghamisította.

A Harmadik típusú találkozások esetében kompromisszumot kellett kötnie a film befejezéséről. A Columbia Pictures akkoriban nem állt túl jól anyagilag, és óriási bevételt vártak a filmtől, így 1978 nyaráról előrehozták a bemutatót '77 decemberére. Ahogy számították, hatalmas kasszasiker lett, de Spielberg nem volt elégedett a moziba került változattal. Utólag szeretett volna még molyolni rajta egy kicsit, és a stúdió bele is egyezett, pénzt is adott rá, egyetlen feltétellel: meg kellett mutatnia a film végi űrhajó belsejét. Ezt a hat perccel hosszabb változatot, a Special editiont 1980-ban mutatták be. De Spielberg utálta ezt a befejezést, mert úgy érezte, hogy az űrhajónak örökké rejtélyesnek kellett volna maradnia - végül 1998-ban a két változatot ötvözve összevágta az űrhajóbelső nélküli, véglegesnek tekintett Collector's Editiont.

 

Sam Raimi - Gonosz halott

Az 1981-es Gonosz halott nevetségesen kevés pénzből, barkácstechnikával készült, így Raimi rá volt kényszerítve, hogy a helyszínen, a lehetőségekhez mérten rögtönözzön. A film kétségkívül legelhíresültebb jelenete az, amelyben megelevenedik az erdő, és gyakorlatilag megerőszakol egy fiatal nőt - nagyon brutális, kegyetlen és sokkoló epizód. A rendező később komolyan megbánta, visszatekintve fölöslegesnek és egy kicsit túlságosan is durvának érezte. Részben ennek köszönhető, hogy a film folytatására (ami egyben sajátos remake is) átgondolta az alaptónust, és a tömény horrort pusztító humorral ötvözte.

 

James Cameron - Titanic

Cameron alapvetően a hitelességre törekedett a hajó berendezését, az eseményeket és a szereplő személyeket illetően is. A dramaturgia érdekében azonban néhány dolgot megváltoztatott, vagy egyszerűen fikcióval töltötte ki a hézagokat. A hajó elsőtisztjének halála is is ezek közé tartozott - le is kapták érte Cameront mind a tíz körméről.

William McMaster Murdoch meghalt a katasztrófában, de halála körülményei máig tisztázatlanok. Egyes túlélők látni vélték, amint végez magával a süllyedő hajó fedélzetén, míg mások szerint nem az elsőtiszt volt az. Cameron izgalmasnak tartotta ezt a spekulációt: az ő verziójában Murdoch a mentőcsónakokhoz tolongó utasok előtt bepánikol, lelő egy utast, majd mikor felfogja, mit tett, öngyilkos lesz. Murdoch szülővárosában hevesen tiltakoztak a jelenet miatt, a leszármazottak pedig azzal vádolták a rendezőt, hogy bemocskolta a családjuk nevét. Cameron bocsánatot kért, és bár akár úgy is történhetett volna, ahogy a filmben, beismerte, hogy hibát követett el.