Freddie Mercury már megint magyarul beszél

Itt a Bohemian Rhapsody című Queen-film új előzetesének szinkronos verziója!

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az életrajzi alkotást gyártó stúdió a múlt héten hozta nyilvánosságra a legújabb trailert, amelynek most a magyar forgalmazó is bemutatta a szinkronizált verzióját.

A magyar mozikba november 1-jén érkező film a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Tanúi lehetünk a zenekar üstökösszerű felemelkedésének, de megjelennek Mercury féktelen életvitelének a bandára gyakorolt hatásai is, végül láthatjuk dicső visszatérésüket a Live Aiden, ahol a – már AIDS-betegséggel küzdő énekessel az élen – a rocktörténelem egyik legnagyszerűbb koncertjét adják.

Mint arról múltkori cikkünkben már írtunk, a Bohemian Rhapsodyt gyártó Fox stúdió az új előzetesben már nem próbálta meg annyira szépíteni a dolgokat. A korábbi trailerben ugyanis – ahogy azt a neves tévés alkotó, Bryan Fuller a közösségi médiában szóvá tette – kvázi eltitkolták Freddie Mercury biszexualitását, illetve azt, hogy AIDS-ben halt meg.

Az új, bevállalósabb trailerben viszont már nemcsak nővel, hanem egy férfival is láthatjuk enyelegni a sztárt, ahogy megmutatják a bandán belüli, majdnem verekedésig fajuló villongásokat is, sőt pár képkocka erejéig Freddie cicamániájának és transzvesztitizmusának is tanúi lehetünk.


(via Fórum Hungary)