Kritika: Elválaszthatatlanok - Gyönyörű ikerlányok szomorú története

A két főszereplő sziámi ikerlány éppen hogy szétválasztható, és pontosan ez okozza a dilemmát mind számukra, mind semmirekellő családjuk számára egy nem hibátlan, de gyönyörű filmben.

Kinek ajánljuk? Akiket mindig is érdekeltek az ikrek, akik szeretnék frissíteni az olasz nyelvtudásukat, és akik kíváncsiak arra, mit tud egy kicsi, de figyelemreméltó művészfilm.

Dasy és Viola valahol Dél-Olaszország egyik lepusztult tengerparti részén él szintén lepusztult szüleikkel. Apuka a menedzserük és dalszerzőjük, a főnökük és rabszolgatartójuk, anyuka csak úgy be van állva egész nap, és két bamba nagybácsi segít a fellépéseken. A tizennyolc éves lányok gyönyörűek és elbűvölőek, és sziámi ikrek, akik a csípőjüknél össze vannak nőve, és egész eddigi életükben úgy tudták, nem lehet szétválasztani őket. Aztán az egyik fellépésük után találkoznak egy orvossal, aki már első ránézésre közli velük, rutinműtéttel elválaszthatja őket, nekik csak az utazás költségeit kéne állniuk a doki svájci klinikájáig.

A család és különösen az apa hallani sem akar a dologról, és a két lány is másként reagál a hírre. A bátrabb Dasy úgy érzi, végre kitárulhat előtte a világ, pláne, hogy már korábban megkörnyékezte egy híres producer, a félénkebb Violet viszont tart a változástól. Mindez persze némileg kiszámítható, ahogy a két ártatlan szépség és minden szempontból romlott környezetük – szürke betondzsungel, lakótelep, lepusztult, a csodára váró bevándorlók - kontrasztja is talán túlságosan is adja magát, de ez pont a lányok miatt nem számít. A két főszereplő, Angela Fontana és Marianna Fontana valóban egypetéjű ikrek, persze nem sziámik, sőt, nagyjából meg is lehet őket különböztetni, igaziból is énekesek és valóban nagyon szépek – és tudnak játszani, pedig ez a legelső szerepük.

A filmben pedig csakis az számít, ami a két lány között történik – akkor is, ha nem történik semmi. Még az is lehet, hogy külön-külön nem különösebben tehetségesek, talán nem is tudnának jól játszani, így viszont lenyűgözőek. Persze hazabeszélek, két gyönyörű, tiszta tekintetű lányt nyilván jó nézni, ez önmagában nem nagy kraft, nyilván a rendező, Edoardo De Angelis is bazírozott erre, de ami köztük történik, az bámulatos. Csak az, ha megigazítják egymás haját vagy ruháját, ahogy együtt figyelnek és mégis másként reagálnak, az egyforma és a különböző rezzenések megmagyarázhatatlan módon bilincselik le a nézőt.

És a rendező ért hozzá, hogyan hozza ki a legtöbbet a lányok jelenlétéből és önmagában is egyszerre bizarr és különös módon vonzó ikerjelenségből, ám még gyakorlatlan ahhoz, hogy egy egész filmet el tudjon ezzel adni. Gyakran önismétlő, és amikor tempót vagy stílust akar váltani, azt gyakran nehézkesen vagy túl hirtelen, átmenet nélkül teszi. Ilyen az, amikor a lányok végre eljutnak a menő producer hajójára, ahol David Lynchet is megszégyenítően bizarr figurák adnak műsort – szó szerint -, vagy a hajóról való szökés utáni halálközeli élmény, a vallási szál pedig szinte felesleges. Ezek jócskán kizökkentenek, de persze az is igaz, hogy akármennyire is elbűvölőek a Fontana lányok, csak rájuk mégsem lehet egy egészestés filmet építeni. Csak annak a háromnegyedét…  

Értékelés: 7/10