Ki az a helyes csaj a kalózok között? – Kaya Scodelario

A brit-brazil színésznő javarészt annak köszönheti sikerét, hogy jó érzékkel mindig olyan projektekbe csatlakozott, amelyek vérfrissítésre szorultak. És persze a szép kék szemének és barna bőrének.

Kaya Scodelario

Vannak csodásan sikerült „kereszteződések”, és ha elnézzük Kaya Rose Scodelariót, akkor az angol apa és brazil anya házassága mindenképpen ezek közé tartozik. Az 1992. március 15-én, a Sussex megyei Haywards Heath-ben született színésznő azóta elhunyt édesapja, Roger Humphrey angol volt, az anyuka pedig brazil származású - bár olasz felmenőkkel rendelkezik -, ezért már piciként remekül megtanult portugálul, az angolt pedig tetszőleges akcentussal beszéli. Szülei elváltak, s mivel édesanyja nevelte, ezért később felvette az ő vezetéknevét. Gyermekkora nem telt felhőtlenül, mivel származása miatt iskolatársai folyamatosan terrorizálták, s ennek következtében diszlexia alakult ki nála, amit csak később vallott be.

Kaya Scodelario

Csupán 14 éves volt, amikor 2007-ben kiválasztották a Skinsben Effy Stonem szerepére, bár az első és második évadban csak mellékszereplő volt, az elején még szöveget sem adtak neki. Aztán jókora fordulatként a sorozat készítői minden fontosabb szereplőt lecseréltek a harmadik évadra, és egyedül Kaya maradt meg a régi gárdából, de immár főszereplőként. Effy megformálásáért ezután több tévés díjra jelölték és elkezdtek érdeklődni utána az igazi filmesek is.

Kaya Scoledario

2009-ben kapta első filmszerepét egy különös sci-fi thrillerben: a Holdban, majd a Titánok harcában láthattuk egy rövid szerep erejéig Peshet bőrébe bújva, miközben zsinórban szerepelt egy sor videoklipben is. Mivel az egyik leghíresebb brit zenész, Plan B kedvence, több klipjében is szerepelt már, de láthattuk Robbie Williams Candy c. klipjében is. 2010-ben Az üvöltő szelekben kapott szerepet, amely jól szerepelt a nemzetközi filmfesztiválokon és a Velencei Filmfesztiválon is. 2011-ben a Londoni alvilág című brit thrillerben láthatta a hazai közönség, majd Dakota Fanning barátnőjét alakította a sírós-megható Most jóban.

2012-ben láthattuk a Stay with Me-ben, valamint az Emanuel másik életében, illetve 2013-ban érkezett meg Robert Cavanah filmje, az Invisible. 2014-ben szerepet kapott Az útvesztő szériában, amely James Dashner könyvein alapul, és amelyben Teresát alakította, a tinitársaság sokáig egyetlen lány tagját. 2015-ben bejelentették, hogy ő kapta meg a női főszerepet a Karib-tenger kalózai ötödik részében, a Karib-tenger kalózai: Salazar bosszújában, ami épp a héten került a mozikba. És tulajdonképpen itt is vérfrissítésről van szó, vagyis az Elizabeth Swant játszó Kiera Knightly helyére vagy mellé hozták be Kayát és egy Carina Smyth nevű fiatal csillagászt alakít, akinek minden vágya, hogy bebizonyítsa, hogy a nőknek is helye van a tudomány világában, és ezért akarja annyira megtalálni Poszeidon szigonyát. A karakter okos, de kicsit bolondos, és ha kell, feltalálja magát.

Kayának a Models1 ügynökséggel szerződése, és már számos híres lap címlapján szerepelt. Csak néhány példa a portfólióból: Teen Vogue, Nylon, Instyle UK, Elle UK, Dazed & Confused, Vogue és az i-D. A világító kék szemű, barna bőrű szépség érzelgős típus lehet, mert eddig minden pasijával csináltatott közös tetoválást, legutóbb Benjamin Walterrel, akivel tavaly ősszel kisfiuk született.