Lehet, hogy a végén a Bosszúállók lesznek az idei Oscar-gála házigazdái?

Akár Robert Downey Jr. és Samuel L. Jackson is bolondozhat majd a színpadon a homofób viccekkel leszerepelt Kevin Hart helyett.

Habár még mindig nem tudni, ki lesz a homofób Twitter-bejegyzései miatt visszalépő Kevin Hart helyett az idei Oscar-gála műsorvezetője (lehet, hogy senki, mint 1989-ben),  a Variety magazin megszellőztette, hogy „egy konkrét, ismert név helyett egy csapatnyi A-listás sztár vállalná be a műsort”. A Hollywood Reporter egyenesen odáig ment a tippelgetésben, hogy az idei házigazda talán a Marvel-filmek all star csapata lesz, vagyis a Bosszúállók és a Galaxis Őrzői főszereplői fogják együtt (vagy felváltva) vezetni a műsort február 24-én!

Az ötlet egyébként egyáltalán nem olyan ördögtől való dolog, mivel a Filmakadémia díjátadó gáláját az ABC tévécsatorna közvetíti – aminek a tulajdonosa jelenleg ugyanúgy a Disney, ahogy a Marvel stúdiónak is. 2013-ban, a 2012-es, első Bosszúállók kasszarobbantó premierje utáni első Oscar-ceremónián egyébként már szerepeltek a színpadon a film sztárjai. A Vasembert alakító Robert Downey Jr., Chris Evans, alias Amerika kapitány, Mark Ruffalo, akit általában digitális animációval alakítanak át Hulkká, Jeremy Renner, azaz Sólyomszem, és a félszemű Nick Furyval most már elválaszthatatlanul összenőtt Samuel L. Jackson tényleg viccesek voltak együtt, amikor kedélyes poénkodások közepette átadták a legjobb operatőrnek járó Oscart, úgyhogy egy jó gegcsapattal ezt simán meg tudnák akár órákon át is ismételni. (via Uproxx)