Már megint botrányba keveredett a Disney egy meleg karakter miatt

Ezúttal a meleg közösség nem reagált túl jól a Jungle Cruise-zal kapcsolatos castinghírekre.

Jack Whitehall angol színész napokkal ezelőtt bejelentette az Instagram-oldalán, hogy szerepet kapott a Jungle Cruise című élőszereplős Disney-filmben, ami Dwayne Johnson és Emily Blunt főszereplésével már javában forog, a Disneyland egyik látványossága köré kerekítve sztorit. Ezután a Sun megírta, mi lesz Whitehall szerepe a kalandfilmben – és ekkor elszabadult a pokol.

A nem meleg színész ugyanis egy meleg karaktert (Emily Blunt figurájának az öccsét) fogja megformálni, aki ráadásul külsőségeiben és viselkedésében is látványosan hozza majd a melegekhez társított jegyeket. A közösségi oldalakon erre két ponton is támadást indítottak a Disney ellen: egyesek azt sérelmezték, hogy a stúdió első bevallottan meleg főhősét nem meleg színész fogja játszani, elvéve ezzel a lehetőséget a valóban meleg színészek elől; eközben mások azon akadtak ki, hogy a szóban forgó karakter a melegekhez kapcsolódó sztereotípiákat fogja erősíteni.

A károgók közül többen is felemlegették Scarlett Johanssont, aki nemrégiben inkább visszalépett egy szereptől, hogy a Rub & Tug című életrajzi gengszterfilm transznemű főhősnőjét egy valóban transznemű színésznő játszhassa el. A meleg közösség tagjai és támogatóik most tweetek tömkelegében követelik, hogy ezentúl a meleg hősöket is csak meleg színészek formálják meg, hiszen ők amúgy negatív diszkrimináció áldozatai, és sok nem meleg szerepet azért nem kapnak meg, mert túl harsánynak vagy látványosan melegnek bélyegzik őket.

Miközben ebben ugyan igazuk van a méltatlankodóknak, arról megfeledkeznek, hogy míg az valóban káros és rasszista gyakorlat, hogy fehér színésznek adják az egyértelműen nem fehér szerepeket (lásd Scarlett Johansson és a Páncélba zárt szellem esetét), addig egy casting során az nem ellenőrizhető, hogy a szerepre jelentkező színész a való életben milyen szexuális irányultságú.

Jack Whitehall. Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images

 

Sokan arra is felhívják a figyelmet, hogy jelent már meg nemrégiben élőszereplős Disney-filmben meleg karaktert játszó nem meleg színész, A szépség és a szörnyetegben a gazdájába szerelmes LeFou-t alakító Josh Gad (akkor amúgy pont a bigott homofóbok tiltakoztak a meleg karakter képviselte „erkölcsi fertő” ellen), sőt nem Disney-filmben is megszokott ez a gyakorlat (elég a közelmúltbeli Kszi, Simonra gondolni) – akkor mégsem törti ki ilyen heves tiltakozás.


(via The Guardian)