Még tovább csúszhat a Tenet premierje?

Iparági szakértők szerint könnyen lehet, hogy harmadjára is későbbre kell tolni Christopher Nolan várva várt filmjének a bemutatóját, mivel az amerikai piacon még mindig nagyon súlyos a koronavírus helyzet.

Eric Handler, vezető szórakoztatóipari elemző úgy látja, nagyon alacsony annak a valószínűsége, hogy a Tenet augusztus 12-én megérkezik az amerikai mozikba. A koronavírus ugyanis még mindig emelkedő adatokat produkál az olyan nagy piacokon, mint Texas, Florida vagy Kalifornia. De még a jobb számokat produkáló New Yorkban sem mutat semmi arra, hogy a közeljövőben újra kinyitnák a mozikat.

Christopher Nolan alkotásának premierjét először az eredeti július 17-ről július 31-re rakták át, majd tíz nappal később augusztus 12-re módosították a bemutató dátumát. Handler viszont úgy gondolja, kész csoda lenne, ha az amerikai mozik szeptember előtt újból megnyitnának. Meglátása szerint már a napokban bejelenthetik a Tenet mellett az olyan további közelgő premierek csúszását is, mint például a Mulan, ami augusztus 21-én debütálna.

Tenet. Forrás: InterCom

 

Néhány amerikai mozi ugyan újranyitott (és olyan régebbi filmeket játszanak, mint a Harry Potter adaptációk, az Indiana Jones franchise darabjai vagy A cápa), az olyan nagyobb láncok tagjai pedig, mint az AMC vagy a Regal jelenleg is azon dolgoznak, hogyan biztosíthatnának minél biztonságosabb feltételeket (extra takarítások, fertőtlenítések beiktatása, a távolságtartás szabályainak betartatása). Arra is van esély ugyanakkor, hogy mégsem nyitnak ki a közeljövőben, mivel a bárok és éttermek megnyitása nagyban hozzájárult a vírus statisztikájának romlásához.

A több hónapos zárva tartás annyira súlyosan érinti egyébként az amerikai mozikat, hogy még a fent említett nagy hálózatok is csődközelbe kerültek. Korábbi becslések szerint a 2020-as jegybevételek az országban 55–60 százalékkal estek volna vissza, Handler azonban most már sokkal valószínűbbnek látja a 70 százalékos visszaesést. A bezárt mozik okán történő premierhalasztások pedig nemcsak az amerikai közönséget érintik, hiszen a világ többi országában is mindig ehhez igazodik egy-egy amerikai film bemutatójának a dátuma. A Tenet így Magyarországon először július 16-ról 30-ra, majd augusztus 13-ra csúszott. A Mulannek augusztus 20. a jelenlegi magyar premierje – kérdés, hogy (a fentiek fényében) fogják-e tudni tartani.


(via Variety)