Megerőszakolták Demi Moore-t, amikor 15 éves volt

Méghozzá egy olyan férfi, aki 500 dollárt fizetett cserébe a színésznő anyjának. A sztár egyéb megrázó dolgokról is ír most megjelent memoárjában.

Az Inside Out című kötet szeptember 24-én jelent meg, és Demi Moore-ral ennek kapcsán beszélgetett az ABC csatorna Good Morning America című műsorának forgatott rövidfilmben Diane Sawyer. A közel tízperces anyagban – amit a színésznő saját otthonában vettek fel – elsősorban a sztár zűrös gyermekkoráról esik szó.

Moore mesél a szülei (majd saját) függőségéről, illetve arról, hogy azzal kellett szembesülnie, hogy a férfi, akit gyerekkorában az apjának hitt, valójában nem is a biológiai apja. A helyzet akkor fordult igazán rosszra, amikor az apa elhagyta a családot: az anya (aki többször próbált meg öngyilkosságot elkövetni) különböző bárokba hurcolta tinédzserkorú lányát, hogy ott férfiaknak mutogassa.

Egy éjszaka pedig, amikor a 15 éves Moore hazaért, egy idősebb férfi várta a lakásban, akit korábbról már ismert az egyik bárból, és aki kulccsal jutott be.

„Erőszak volt, és árulás”

– tárta fel a súlyos titkot a színésznő, aki azt is elmesélte, hogy az aktus után a férfi azt kérdezte tőle: „milyen érzés, hogy a saját anyád csinált belőled k*rvát 500 dollárért?”

A beszélgetés ezen pontján a riporter megkérdezi a színésznőtől: elhitte-e, hogy a saját anyja kiárusította. „A szívem mélyén nem. Nem hiszem, hogy ez egy szabályos tranzakció lett volna. De szabad utat engedett neki. És engem is elindított egy nagyon rossz úton” – mondta Demi Moore.


(via Independent)

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.