Richard Jewell balladája - A 90 éves Eastwood még mindig a legjobb rendezők egyike

Na jó, Eastwood a forgatás alatt csak egy virgonc 89 éves volt, de olyan magabiztossággal, humorral és eleganciával rakta össze legújabb filmjét, mint egy 36 éves. Azért egy bökkenő mégis van itt.

Lehet, hogy Clint Eastwood saját maga csinálja esténként a kandalló mellett, de gyanítom, hogy a színészlegendából lett veterán rendező egy asszisztensével csináltatja. Mármint azt, hogy a magazinokat átnyálazva, az internetet bejárva keresgéli a közelmúlt valós történeteit, amelyekben a kisemberből lesz hős. Olyanokból, akikről senki sem gondolta volna, hogy képesek lennének bármiféle hősi tettre – és adott esetben igazságtalanul kétségbe is vonják azt, amit tettek. Ilyen volt a Sully - Csoda a Hudson folyón (2016) a hős pilótáról, A csempész (2018) az idős virágnemesítőről, aki, bár senki sem gyanítaná róla, de drogot csempész, hogy helyrehozhassa a házasságát, ilyen volt A párizsi vonat (2018), amiben pár szabadságon lévő amerikai katona akadályozott meg egy terrorista merényletet, és ilyen a Richard Jewell balladája is.

Jó, de ki az a Richard Jewell, mert a név tutira nem lesz senkinek ismerős. A férfi egy túlsúlyos, lassú felfogású atlantai biztonsági őr volt, aki mindig is rendőr szeretett volna lenni, de nem volt hozzá elég rátermett, és aki még mindig az anyjánál lakott. Aztán eljött az olimpia Atlantába, és Richard Jewell több száz ember életét mentette meg, miközben a sajátját kockáztatta. Az olimpia egyik kísérőeseményén, egy szabadtéri koncerten egy hátizsákba rejtett bombát talált, és bár a rendőrök el akarták hessegetni, ő nem tágított, amíg ki nem hívták a tűzszerészeket. A bomba a park kiürítése közben felrobbant, egy nő így is meghalt, több mint százan megsebesültek, Jewellt pedig hősként ünnepelték. Egészen addig, míg az FBI-nál valaki okoskodni nem kezdett, hogy mi van akkor, ha a férfi maga készítette és tette oda a bombát, hogy hős lehessen, az információt pedig egy élelmes újságírónő kiédesgette az egyik nyomozóból, és Jewell újra a címlapra került, de már mint lehetséges tettes. Aztán már úgy, mint a valószínű tettes, és lassan már tényként kezelték, hogy ő lehetett a robbantó. Még szerencse, hogy Richard ismert egy ügyvédet.

A Richard Jewell balladája egyszerű történet: megismerjük, mi történt, aztán megismerjük az újságírónőt, aki ráharap a sztorira, látjuk, miként feketít be a média egy tisztességes embert, és látjuk azt is, hogyan lép közbe és hogyan fordítja meg az események menetét egy jó beszélőkével és erős igazságérzettel rendelkező ügyvéd. Clint Eastwood, a 4 Oscar-díjjal elismert színész- és rendezőlegenda nem is arról ismert, hogy szereti túlbonyolítani a dolgokat, és mivel a film forgatásakor már 89 éves volt, ezt azért nem is igen várhattuk el tőle. Itt mindössze két dologra kell figyelnünk, Jewell, azaz Paul Walter Hauser és az ügyvéd, vagyis Sam Rockwell alakítására. Hauser hozza a naiv, hiszékeny és békés fickót, Rockwell a tökéletes ellentétét, a dörzsölt, szókimondó és az indulataival küzdő pasast. És akármilyen komoly maga a téma, ez a kettős nagyon vicces. Visszatérő geg, hogy az ügyvéd folyton azt kéri védencétől, hogy ne beszéljen az FBI embereivel, de az olyan barátságos és annyira felnéz az őt folyton lekezelő ügynökökre, hogy képtelen befogni a száját – Rockwell pedig csak néz, ahogy csak ő tud, mert ő egy zseni. Tényleg egy zseni, komolyan mondom.

A Richard Jewell balladája nagyon szerethető, nagyon szórakoztató és tanulságos film, és le a kalappal Eastwood előtt, hogy ennyi idősen is sorozatban gyártja ezeket. Mindent ki lehet pipálni: van izgalom, a közelmúlt történelme – bár a valódi tettessel nem nagyon foglalkoznak, mert nem ez a cél – van barátság, őszinte érzelmek, humor és természetesen fantasztikus alakítások. Az Amerikai Filmakadémia a címszereplő édesanyját játszó Kathy Bates tartotta leginkább érdemesnek egy Oscar-jelölésre, de szerintem ő pont nem volt kiemelkedő, mert a Hauser-Rockwell páros mindent visz. És most, hogy így agyondicsértem a filmet, jöjjön a negatívum. Az a produkció, amely arról szól, milyen az, ha valakit ártatlanul meghurcolnak, igazságtalan az egyik szereplőjével. A Jewellt először gyanúsítottként említő újságírónőt Kathy Scruggst (Olivia Wilde) a film egy ellenszenves, gátlástalan libaként mutatja be, aki tisztességtelen módszerrel jutott a kérdéses információhoz, de ez utóbbira nincs bizonyíték, Eastwoodék csak találgattak. A valószínűbb verzió az, hogy az FBI direkt szivárogtatta ki a dolgot, hátha hibára kényszerítik a gyanúsítottat, vagy szimplán ostobák voltak, a fiatalon elhunyt Scruggsra pedig szeretettel emlékeznek kollégái.

Értékelés: 8/10