Sosem találod ki, melyik űrlényt keltette életre Mark Hamill a Star Wars 8-ban

Carrie Fisher kutyája felismerte a gazdáját Az utolsó Jedik vetítésén. A legfontosabb Star Wars-hírek, ömlesztve.

Múlt héten végre mozikba került az idei év legjobban várt filmje, Az utolsó Jedik – naná, hogy azóta is minden napra jut egy-egy Csillagok háborújával kapcsolatos kritika, elemzés, hír, pletyka és érdekesség. Ezekből gyűjtöttünk most össze a legújabbakat!

Fotó: David M. Benett / Contributor / Getty Images

 

  • A tavaly elhunyt Carrie Fisher sehová sem ment a kutyája nélkül, Az ébredő Erő első promóciós fotóitól kezdve mindig, mindenhol ott ült mellette Gary, az elvonókúrák idején kapott terápiás francia bulldog is. Újságírói beszámolók szerint Az utolsó Jedik múlt csütörtöki, premier előtti vetítésén Gary a színésznő egykori asszisztense öléből nézte végig a filmet, és mindig nagyon izgatott lett, amikor a vásznon feltűnt a gazdája. Corby McCoin egyébként örökbe fogadta a kutyát a színésznő halála után, és most is minden Star Wars-sajtóeseményre magával viszi, ugyanúgy, ahogy az előző gazdája. (via Independent)
  • Az utolsó Jedik 220 millió dolláros nyitóhétvégével kezdett az észak-Amerikai mozikban, de a világpiacon is összejött egy szerény 230 millió az első hétvégén. Ez egyébként egy kicsit szerényebb start, mint két éve ilyenkor az akkori Star Wars-filmé: 2015-ben Az ébredő Erő 247,9 millió dollárt kaszált az első hétvégéjén. Persze még simán összejöhet így is 1,5-2 milliárd dollár a végén. (via Boxoffice Mojo)
  • Nemcsak külföldön, idehaza is sikeres volt Az utolsó Jedik: minden idők legnagyobb első hétvégi jegybevételét produkálta a mozikban 422 millió forinttal. Ez az összeg meghaladja a Star Wars: Az ébredő Erő két évvel ezelőtti, 415,4 millió forintos rajtját – derült ki a Fórum Hungary (a Disney-hez tartozó filmek magyarországi forgalmazója) összesítéséből.
  • Kiderült a Star Wars IX munkacíme: Black Diamondként hivatkoznak rá a mindent homályban tartó producerek. A korábbi filmeknél is ugyanilyen titkolózás ment: A Jedi visszatér Blue Harvest kamucímen futott, Az ébredő erő kódneve Avco volt, a Zsivány Egyes Los Alamos, Han Solo szólófilmjét pedig Red Cup címen jegyzik. (via Movieweb)
  • J.J. Abrams hiába sztárrendező, még neki is személyesen kellett referálni december 15-én reggel a Disney vezérigazgatójának arról, mi lesz a Star Wars IX sztorija. Ebből egyes rajongók máris arra következtettek, hogy felső utasításra szinte teljesen át kellett írnia Colin Trevorrow eredeti Star Wars IX-forgatókönyvét. Erről egyébként már korábban is volt szó: ekkora dőlt el, hogy Leia tábornok karaterét ki kell venni az utolsó részből, mivel nem akarják CGI-vel visszahozni a 60 évesen elhunyt Carrie Fishert. A forgatókönyv átdolgozását akkor a Disney és a Lucasfilm a brit tévés szakemberre, Jack Thorne-ra (a Harry Potter és az elátkozott gyermek című színdarab társírójára) bízta, hogy „friss szemmel, új nézőpontból tekintse át” azt a sztorit, amit eredetileg Colin Trevorrow és csapata írt.
  • Azzal eddig is tisztában voltunk, hogy Mark Hamill nagy kópé volt Az utolsó Jedikben, de egy rejtett poénját csak most találták meg a sasszemű rajongók. Nemcsak az idős Luke-ot alakította ugyanis a filmben, hanem egy Dobbu Scay nevű idegen lény is ő volt a Canto Bight-i kaszinójelenetben. És hogy Dobbu Scay kicsoda? A rajongók elemzése szerint az a vihogó kis űrgremlin, aki két hányás és csuklás között teletömködte aprópénzzel szegény BB-8-et, mert nyerőgépnek nézte. (via Movieweb)