Újra együtt az Elveszett jelentés párosa

Sofia Coppola rendező és Bill Murray főszereplő újabb közös filmet készít.

A Netflix után újabb streamelős cég lép a nagyjátékfilmgyártás útjára: az Apple és az A24 belevágott első közös filmjének forgatásába. A Sofia Coppola rendezésében készülő On the Rocksban a direktor Elveszett jelentés című filmjének sztárja, Bill Murray oldalán Rashida Jones (Városfejlesztési osztály, Spancserek) is szerepelni fog.

A film sztorija némileg emlékeztet is az Elveszett jelentésére, hiszen ismét egy ikonikus nagyvárosban követhetjük egy fiatal nő és egy idősebb férfi bóklászását. Ezúttal New Yorkban járunk, ahol egy fiatal anya újraegyesül extravagáns, playboy apjával, és ők ketten együtt közös kalandokon mennek keresztül.

Forrás: SPI

 

A forgatókönyvet maga Coppola írta, aki producerként is részt vesz az alkotómunkában. A forgatás már a jövő hónapban elkezdődik, eredeti helyszíneken, azaz New Yorkban. Az On the Rocks az A24 és Sofia Coppola második együttműködése, hiszen korábban a rendező velük készítette a Lopom a sztáromat is.

A 2003-as, Bill Murray mellett Scarlett Johansson főszereplésével forgatott Elveszett jelentés Oscar-díjat hozott az alkotónak, Murray-nek pedig jelölést. Ez volt az a film, ami elhelyezte a filmes térképen Sofia Coppolát, a rendezőlegenda, Francis Ford Coppola lányát, aki addig jórészt csak alkalmi színészmunkákkal foglalkozott.


(via Variety)