Békáson búcsúzik a nyár

Jövőre veletek ugyanitt! Fantasztikus programokkal, koncert ínyencségekkel zárja kapuit az Óbudai Nyár a Csobánka téren. A rendezvénysorozat záró koncertje: Révész-Závodi Piramis évek.

Egyszer minden jónak vége szakad. Augusztus 26-án fergeteges nyárbúcsúztatóval zárul az Óbudai Nyár programsorozata Békásmegyeren.

 

A hagyományoknak megfelelően a nap a gyerekek szórakoztatásával veszi kezdetét a Csobánka téren. A legkisebbeknek szélesre tárja kapuit a Levendula játszóház, majd igazi ínyencséggel várja őket a Hot Jazz Band, mert most nem a felnőtteknek, hanem a lurkóknak adnak koncertet. Ebéd után pedig bábszínház vár rájuk. Ennyi jó után már az sem tűnik olyan borzasztónak, hogy lassan véget ér a vakáció.

A kamaszoknak a műsor a The Giant’s break bemutatójával kedveskedik, majd Molnár György harmonikaművész és koncertzenekara, valamint a B52 váltják egymást a színpadon. A nap és a rendezvénysorozat záró koncertjét pedig Révész Sándor és Závodi János adja Piramis évek címmel. Így duplán is lesz okunk a nosztalgiára az ismerős számok alatt ki-ki kedvére elmerenghet majd a múlton, felidézheti a fiatalságát és a régi koncerteket. S bár a legendás zenekarból csak ők ketten lesznek jelen, remek zenészekkel egészül ki a csapat.

 

A fentiekből is látszik, hogy a Hékás Békás méltó lezárása lesz a nagyszabású rendezvénysorozatnak, mely 19 helyszínen, 50 programnapon 60 programmal szórakoztatta a közönséget az idei nyáron. Könnyű- és komolyzenei koncertek, színházi előadások, kiállítások, szabadtéri mozielőadások és gyermekprogramok sorával kedveskedtek a szervezők a közönségnek, s közben arról sem feledkeztek meg, hogy finom falatok és hűsítő italok terén se legyen hiány.

A közönség pedig rengeteg tapssal és kitartással hálálta meg ezt. Ha kellett esernyők alatt, de kitartottak esőben, napsütésben, s ez nem csak a műsor megálmodóinak szívét melengette, hanem a fellépőkét is. A színpadokon a neves hazai művészek mellett nyolc országból érkeztek híres előadók, s mindannyian szép emlékekkel távoztak.

 

Az elmúlt 17 év alatt kialakult a törzsközönség, s ahogy a kínálat évről évre tartogat meglepetéseket, úgy nő és kovácsolódik közönségből közösséggé a látogatók tömege.

 

Az itt élők mindig is azt az elvet vallották, hogy jó dolog óbudainak lenni, s most nyaranta erősödik bennük az érzés, amikor a saját jó hangulatuk mellet megjelenik a büszkeség, látván hány kerületen, országon kívüli ember érzi jól magát Óbudán! S azt se felejtsük ki, hogy a nívós programok zöme ingyenes, így a szerényebb jövedelemmel rendelkezők számára is elérhető! Ezért is érzik úgy sokan, hogy egy-egy hőségtől terhelt, fárasztó munkahét után egyfajta kulturális wellnesst jelentenek a programok.

 

Elkeseredésre nincs okunk, mert szombaton ugyan búcsúzik az Óbudai Nyár, de ígérjük lesz jövőre is, s addig már csak kilenc hónapot kell várniuk!

 A programokról a www.obudainyar.hu oldalon lehet bővebben tájékozódni.