A Netflix új sorozata rekordnézettséggel hasít, és megint divatba hozta a sakkot

A vezércsel akkora siker, hogy az alapjául szolgáló regény újra bestseller, sőt, kétszer annyi sakktáblát vesznek az emberek, mint korábban.

Alighanem még magát a Netflixet is meglepte, mekkora sikere lett az egy hónappal ezelőtt debütáló sakkozós sorozatuknak, A vezércselnek (The Queen’s Gambit), ami mostanra a streaming platform legnézettebb szériája lett. Annak ellenére, hogy a Netflix nem igazán szokta nagy dobra verni a belső mérőszámait, most örömhírként kürtölték világgá, hogy az Anya Taylor-Joy főszereplésével leforgatott, árvaházban felnőtt sakknagymester lány történetét az első négy hét alatt 55 millió háztartásban nézték meg az előfizetők, ami abszolút rekord. 92 országban került be szinte azonnal az ottani TOP10-be, 58 országban pedig rögtön az első helyre katapultált (Magyarországon a sorozat jelenleg a 3. helyen áll a nézőszámok arányában a dinamikusan frissülő toplistán).

Forrás: Netflix

 

A történet főszereplője Beth Harmon, a csendes kis árva, akinek már nyolcévesen a sakk a legkedvesebb elfoglaltsága, tizenhat éves tinilányként pedig már az Egyesült Államok sakkbajnokságán küzd a győzelemért. Azonban, miközben szakmai képességei egyre fejlődnek, a tét is növekszik, egyre félelmetesebbnek tűnik számára az elszigeteltsége, ami miatt nyugtatókhoz és az alkoholhoz nyúl, hogy elmenekülhessen a valóság elől. Ám a sakkpartik során kiélesednek az érzékei, tisztán gondolkodik, és úgy érzi, hogy talán visszanyerheti az irányítást, és egyszer csak eljön az a pillanat, amikor a világ legjobb játékosával kell megküzdenie a Szovjetunióban (ugyanis a hidegháború kellős közepén, a '60-as években járunk). Vajon Beth képes lesz-e megnyerni az élet nagy sakkjátszmáját, vagy a függőségei áldozatává válik? Erről szól dióhéjban a Netflix új szériája, aminek az alapja Walter Tevis 1983-as, The Queen's Gambit című regénye – ami most ismét a New York Times bestseller-listájának élére ugrott (és már magyarul is megjelent idén a tévésorozathoz időzítve, a Gabo Kiadó gondozásában).

A sorozat elképesztő sikere ráadásul nemcsak a regényváltozat kiugró eladásaiban mutatkozik meg. A Google-keresőbe soha korábban nem írták még be annyian, hogy „hogyan kell sakkozni”, mint mostanság, a játékboltok pedig arról számolnak be, hogy 170 százalékkal több sakktáblát adnak el a korábbi időszakhoz képest (míg az eBay-en 250 százalékkal nőtt meg a neten keresztül megrendelt sakk készletek száma). Emellett a Chess.com online sakkjátékosainak száma is az ötszörösére nőtt (cikkünk megírásának pillanatában a szerverük igencsak köhög, és néha be sem tölti a táblát). Érdekesség, hogy a forgatás alatt maga Anya Taylor-Joy is sokat fejlesztett a saját sakktudásán, amit úgy írt le, mint egyfajta tánckoreográfia betanulását. (via Uproxx)