Az Apple menti meg De Niro, Scorsese és DiCaprio új krimijét?

200 millió dollár fölé kúszott a Killers of the Flower Moon költsége, így a Paramount összeállna az Apple-lel a finanszírozásban.

Martin Scorsese már minimum két éve grandiózus filmet akar forgatni Robert De Niro és Leonardo DiCaprio főszereplésével a Killers of the Flower Moon: The Osage Murders and the Birth of the FBI című 2017-es dokumentumregényből, ami (ahogy az a címéből is következik) az osage-gyilkosságokkal, valamint az FBI megszervezésével és felemelkedésével foglalkozna. A tervezett költségek azonban az elmúlt hetekben már bőven 200 millió dollár fölé kúsztak, így a gyártó stúdió, a Paramount vezetősége társfinanszírozókat keresve tárgyalóasztalhoz ült az Apple, a Netflix, a Universal és az MGM főnökeivel is. Ebből az impozáns csapatból végül az Apple került ki győztesen (legalábbis a patinás hollywoodi szaklap, a Variety legújabb értesülései szerint), ami alighanem azt jelenti, hogy Scorsese legújabb filmjét az AppleTV+ elnevezésű streaming szolgáltató vetítheti majd először.

Fotó: Steve Granitz / WireImage / Getty Images

 

Azt egyelőre nem tudni, hogy Leonardo DiCaprio és Robert De Niro kiket fognak alakítani a filmben, de már előre lehet sejteni róla, hogy igencsak izgalmas lesz! Scorsese új bűnfilmje ugyanis megtörtént eseményeken alapul, akárcsak legutóbbi gengsztereposza, Az ír). A Killers of the Flower az Egyesült Államok 1920-as évekbeli, hírhedt gyilkosságsorozatát dolgozza fel. Oklahomában a '20-as években az osage törzs tagjai voltak a leggazdagabbak, mert gazdag olajmezőket tártak fel pont a szállásterületük alatt. A törzs női tagjai kelendő feleségek lettek, a történet főhőse, Mollie Brown és a testvérei is mind fehérekkel házasodtak össze. Ám az olaj és a pénz teljesen elvette a férjek eszét, ami gyilkosságokhoz vezetett: 1921 és 1925 között 60 osage indián tűnt el vagy halt meg. Mollie Brown hiába fizetett magánnyomozókat és ügyvédeket, nem segítette őt a törvény, mivel ő „csak egy indián volt”. Végül a korrupt rendfenntartó erők helyett az FBI-nak kellett felgöngyölítenie az ügyet, lehetővé téve a Szövetségi Nyomozóirodát 1924-ben átszervező új igazgatónak, J. Edgar Hoovernek azt, hogy az óriási sajtóérdeklődés közepette minél jobb színben tüntethesse fel az ügynökséget. (via Indiewire)