Ha valaki igazán megérdemelte, hogy közép-európai történelmi alakok közül saját filmet kapjon, az a kalandos életű Karagyorgyevics Péter szerb király, akiről akár több sorozat is szólhatna.
Petar Karagyorgyevics 1844-ben született I. Sándor szerb fejedelem harmadik fiaként, így nem sok esélye volt arra, hogy valaha is trónra kerüljön. Két bátyja fiatalon, betegségben halt meg, mégis a trónra kerülés esélye a nullára csökkent, amikor apja lemondott, és a rivális Obrenovics dinasztia került hatalomra. Petar Párizsban nevelkedett, elvégezte a katonai akadémiát, fényképezett, festett, műfordítással foglalkozott, majd amikor kitört a francia-porosz háború, álnéven jelentkezett az idegenlégióba, és végigharcolta az egész hadjáratot. Még porosz fogságba is esett, de megszökött, majd visszatért a Balkánra, és a törökök ellen lázadó bosnyákok mellett ragadt fegyvert. Erre a hatalmukat féltő Obrenovicsok hazaárulásért távollétében halálra ítélték, de nem kerülhették el a sorsukat: 1903-ban velük elégedetlen katonatisztek egy csoportja véres államcsínyt hajtott végre, a nemzetgyűlés pedig Petarnak, vagyis Péternek ajánlotta fel a trónt.
Péter uralkodását szokás a szerb aranykornak nevezni: végigharcolta seregei élén a két balkáni háborút, amelyből az ország rendkívül megerősödve került ki, kiépítette a parlamenti demokráciát, fellendítette a gazdaságot és a kultúrát. Bár papíron uralkodó maradt, betegsége miatt 1914. július 5-én átadta a valódi hatalmat másodszülött fiának, Sándor régens hercegnek. És milyen gonosz a sors: pár napra rá kitört az első világháború azzal, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia megtámadta a jóval kisebb, elmaradottabb Szerbiát. Itt kezdődik Petar Ristovski életrajzi filmje, az HBO GO kínálatába frissen felkerült I. Péter király (2018), amelynek több akadályt is le kellett küzdenie. Először is egy szerb háborús film soha nem tudja a Ryan közlegény megmentése technikai színvonalát hozni, pénz és megfelelő szakemberek híján, másrészt egy ilyen filmnek szigorúan követnie kell a történelmi események menetét, lehetőleg minél több fontos tényt belepréselve a cselekménybe, miközben egy ettől néha független drámai ívet is fel kell építenie.
Ristovski ki is pipál mindent szépen, bemutatja a szerb hadsereg valóban hihetetlen győzelmeit az elbizakodott osztrákok ellen, majd a Nagy Visszavonulásra összpontosít. A szerb front ugyanis végül összeomlott, amikor a németek több hadosztályt küldtek ellenük, a bolgárok pedig hátba támadták őket, a maradék hadsereg pedig Montenegrón és Albánián keresztül menekült az Adriáig, ahonnan az antant hadihajói menekítették ki őket. És az Albán Golgotának nevezett esemény is megérne egy filmet, hiszen ezt tekintik a szerbek az egyik legnagyobb nemzeti tragédiájuknak, de ez egyben az egyik legnagyobb büszkeségük forrása is. Az 1915 novemberében útnak induló sereg 77.500 katonája pusztult el a hó borította hegyek között, és velük halt meg legalább 160.000 civil, akik az osztrák megtorlásoktól rettegve vágtak neki az útnak. Az ekkor 71 éves, súlyos beteg, majdnem vak Péter király katonáival együtt csinálta végig az embertelen megpróbáltatást, eleinte ökrös szekéren, majd gyalog, pedig elmenekülhetett volna repülőn vagy bárhogy máshogy.
Nem mondom, hogy a film eleji csatajelenetek nem sikerültek kissé mezítlábasra – a robbanáskor magukat méterekre előrevető statiszták látványa húsz évvel ezelőtt is megmosolyogtató lett volna, és látszik a pénzhiány -, de Ristovski megtalálta a módját annak, hogyan hozza közel a háborút. Egy tüzéregység katonáit teszi meg hőseinek, persze a király mellett – akit az igazi Péterre kísértetiesen hasonlító Lazar Ristovski, az egyik legismertebb szerb színész és egyben a rendező apja alakít -, az ő megpróbáltatásaik adják a film gerincét. Ott van köztük a zöldfülű, idealista újonc (Milan Kolak), a sokat látott, cinikus veterán (a remek Radovan Vujović) és akad egy gyerekkatona is, akinek megölték a szüleit. Nem mondom, hogy ez a legizgalmasabb felállás, és hogy minden jól működik, de ez egy tisztességesen összerakott film, amely tényleg tiszteli a főhősét – van is miért! -, és amely szerencsére igyekszik elkerülni a régi sérelmek túlzott felemlegetését – bár elég sokszor hangzik fel az, hogy „Irtsd a svábokat!”.
Értékelés: 6/10
