Ingyenes filmek a Távmoziban

A Budapesti Távmozit üzemeltető Budapest Film Zrt. is csatlakozott a Trianon100 eseménysorozathoz: a korszakban játszódó ingyenesen vetített filmekkel, illetve az akkori virágzó filmes és színházi életet bemutató különleges Filmhíradóval jelentkeznek június 4-én.

„A Távmoziban most látható filmek válogatásakor nem voltunk könnyű helyzetben, hisz Trianon traumájának feldolgozatlanságát az is jelzi, hogy igen kevés igazán értékes mozgókép készült a témáról – a magyar film még nem találta meg azt a konkrét történetet, amelyen keresztül hitelesen és érzelemgazdagon beszélhetne erről az érzékeny témáról.

A dokumentumfilmesek direktebben fogalmaznak, a játékfilmesek a legtöbbször csak érintik Trianont, s azt, hogy mi vezetett oda, s milyen következményekkel járt a száz évvel ezelőtti békeszerződés” – olvashatjuk a Budapest Film közleményében.

A bemutatandó filmek között egy premiert is találunk, Nagyapám: Horthy Miklós címmel, amit a későbbiekben is műsoron tart majd a Távmozi. A film egy független cég, a Filmnet alkotása, és benne Horthy István sokak számára eddig ismeretlen eseményekről beszél, melyek meghatározó jelentőséggel bírtak a XX. századi Magyarország későbbi sorsára is.

Az Anyám és más futóbolondok a családból négygenerációs történet, ami az 1900-as évek legelejétől a 2000-es évek elejéig követi a karakterek sorsát; A gyertyák csonkig égnek Márai Sándor azonos című regényének filmadaptációja, a 66 szezon pedig (melynek vetítése után közönségtalálkozó is lesz a Távmoziban) stilizált dokumentumfilm, mely sűrített formában mutatja be egy kassai uszoda hatvanhat szezonját. Nullás jegyeket ide kattintva tudunk igényelni, a műsor pedig a következő:


(via Budapest Film)