Színházak Éjszakája: főzz, buszozz és improvizálj a kedvenc színészeiddel!

Szombaton újra benézhetnek a kulisszák mögé és együtt főzhetnek vagy énekelhetnek kedvenc színészeikkel a színházbajárók. A Színházak Éjszakája közel kétszáz programjából válogattunk.

Átrium


Az Átrium titkai - A színház bejárása

 

Tavaly annyira népszerűek voltak a színházi témájú városi séták, hogy most a Kék Kortárs Építészeti Központ és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet összesen tizenkét sétát indít naponta több alkalommal. A vízivárosi séta egyik főszereplője az Átrium ház, amit Kozma Lajos tervezett a harmincas években. Bár az Urániához hasonlóan műemléki védettségű moziként tartották számon, a kilencvenes évek után nem részesült annyira úri bánásmódban. 2012-ben kezdett újra életre kelni, amikor a Merlin Színház odaköltözött, és most az érdeklődők az Átrium programjának részeként a pincétől a kupoláig bejárhatják a színház üzemi területeit.

 

Főzőcske Átrium módra

 

Miután a kellékesek megmutatják, hogyan készülnek a színpadra a darabokban szereplő ételek, a közönség a színészekkel közösen igazi tepertős pogácsát és cvekedlit is főzhet.

 

#önkéntesünkjelenti A Budapest Bábszínházban már bevettük magunkat a kulisszák mögé ;)

Posted by Színházak Éjszakája on Saturday, 16 September 2017

 

Budapest Bábszínház

Kulisszajárás - Bábszínház 7x

 

Tavaly is nagy sikert aratott a bábszínházi kulisszajárás, aminek az állomásain idén a különböző bábtechnikák világába kalauzolják el a vendégeket. A Bábszínház zegzugos folyosóit járva most is betekinthetünk a műhelyekbe és más titkos helyiségekbe.



Budapesti Operettszínház

Szállj fel, szabad madár!

 

35 éves az István, a király, amit ebből az alkalomból újra színpadra állított az Operettszínház. Szörényi elnyűhetetlen rockoperájának rajongói most táncosként lehetnek részesei a produkciónak az előadás koreográfusainak táncoktatásán.

 

Teátrumi éjszaka

 

Az Operettszínház rajongói számára kihagyhatatlan programnak tűnik az esti táncos mulatság, ahol a társulat tagjainak közreműködésével tartanak karaoke partyt.

 

Programajánló! Kulisszajárás a Játékszínben - Betekintés a függönyön túlra. Informatív túra a kulisszák mögött meglepetésvendégekkel, 45 percenként, 15:00-tól, 30 fős csoportokban.

Posted by Színházak Éjszakája on Wednesday, 13 September 2017

 

Játékszín

Turnébusz

A Játékszín és a Karinthy Színház között idén is Turnébusz furikázza a közönséget, rajta közkedvelt színművészekkel.

 

József Attila Színház

Rapid Randi Színészeinkkel

 

A József Attila Színház a rapid randi műfajának keretein belül ad öt percet arra, hogy az ember közelről megismerje a kedvenc színészeit.

 

Karinthy Színház

A mi kis falunk a Karinthyban

 

Az RTL Klubbal közös közönségtalálkozón a Pajkaszegen játszódó sorozat szereplőivel és alkotóival, többek között Kerekes Józseffel és Szabó Győzővel lehet találkozni.

 

Katona József Színház

Impró fesztivál

 

A Színházak Éjszakáján idén több izgalmas színházpedagógiai foglalkozást tartanak, ilyen a Katona improvizációs programja, ahol a társulat tagjaival lehet közösen improvizálni. A nyáron gyűjtött fesztiváltörténeteket játsszák  újra, így lesz éjszakai darázsvadászat, spontán zenélés és csóktól házasságig vezető fesztiválkaland.

 

Programunkból szemezgetünk! Új programmal bővült a Vígszínház kínálata: nyílt próba a Mondjad, Atikám! című előadásból...

Posted by Színházak Éjszakája on Monday, 11 September 2017

 

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Retro Diafilmvetítés

 

A diafilmnézés talán sosem megy ki a divatból, de a Színházak Éjszakáján ez is izgalmasabb lesz a szokásosnál. A hagyománnyá vált kolibris programon a diafilmek a színészek hangján elevenednek meg.

 

Momentán Társulat

Re:verze

Ha valakit az improvizáció izgat, akkor a Momentán Társulat kihagyhatatlan, tartanak improworkshopot külön kicsiknek és nagyoknak. Szőke Szandra és Pirisi László előadásán pedig a közönség szeme előtt születnek a slágerek, így a popzene műhelytitkaiba pillanthatunk be. A nézők dobják be a történeteket, amikből helyben születnek frissen a dalok.

 

Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Silent és loud workshop

 

Különleges foglalkozás részesei lehetünk a színművészetin, ahol az egyik workshopon beszéd és mindenféle hang nélkül, pusztán a testbeszéddel fejezhetjük ki magunkat egy nagy közös játékban, miközben kapcsolatokat teremtünk, vallunk magunkról, és érdekes dolgokat tudunk meg másokról. Ennek a párja a loud workshop, ahol jókedvvel és nagy hangerővel adják ki magukból a résztvevők az örömüket és bánatukat.

 

#önkéntesünkjelenti Hűtőmágnes már a zsebben, és már el is kezdődött a Rumini és barátai a Magyar Színházban. Aki lemaradt róla, 4-kor bepótolhatja ;)

Posted by Színházak Éjszakája on Saturday, 16 September 2017

 

Örkény István Színház


Aki kérdez: Mácsai Pál

 

Mácsai Pál a Terápiában évadokon keresztül bizonyította, hogy nemcsak nagyon jól kérdez, de csodálatosan hallgat is. Most olyan híres színészeket kérdez az Örkény színházban, mint Csuja Imre, Hámori Gabriella, Gálffi László, Tenki Réka és Für Anikó, de reflektorfénybe kerülnek a háttérben dolgozó színházi munkatársak is a fővilágosítótól a fodrásztár-vezetőn át a rendezőasszisztensig.

 

Szkéné Színház

Keress! Találj! Szkénézz!

 

Aki már felkereste egyszer a Műszaki Egyetemen a Szkéné Színházat, az biztos most is szívesen bolyong az épület útvesztőiben és vadregényes kertjének rejtett zugaiban, hogy a társulat bolondos színészeibe ütközzön, akik gengszterek és ismert színpadi figurák bőrébe bújnak. Aki megoldja a feladványokat és kiállja a próbákat, annak válogatott kincsek ütik a markát.



Még több program és információ itt.