8 izgalmas dolog, amit már most tudunk a Trónok harca 8. évadáról

6 mozifilm hosszúságú rész jön, bőgni fogunk az utolsón! Sok karakterhalál és egy minden korábbinál látványosabb csata várható.

Kedden jelentette be az HBO, hogy 2019. áprilisában kerül adásba a Trónok harca 8. évada. A brit Independent ennek apropóján össze is szedte, mi mindent lehet már most biztosan tudni a világ legnépszerűbb fantasy tévésorozatának utolsó évadáról.

Vigyázat, spoilerveszély!!!

  1. A 8. évad mindössze 6 epizódos lesz, viszont cserébe mindegyik rész 80-90 percesre lesz széthúzva, a szokásos 60 perc helyett. Egy részre állítólag nem kevesebb, mint 15 millió dollárt költött az HBO, ami minőségi ugrást fog jelenteni, hiszen korábban szigorúan részenkénti 10-14 milliós büdzséből kellett kigazdálkodnia az alkotóknak egy-egy forgatást. De szükséges is a megemelt összeg, nemcsak a mozifilmekkel vetekedő látványvilág miatt, hanem azért is, mert Kit Harington (Havas Jon), Emilia Clarke (Daenerys Targaryen), Nikolaj Coster-Waldau (Jamie Lannister), Peter Dinklage (Tyrion Lannister) és Lena Headey (Cersei Lannister) mind 500-500 ezer dolláros gázsit kapnak részenként (ez nagyjából 143,6 millió forintot jelent epizódonként).
  2. A két fő kreátor, David Benioff és D.B. Weiss forgatókönyvíró-producerek ugyan mostanra már egy kissé belefáradtak a Trónok harcába (2006-ban tárgyaltak először a sorozatverzióról), a nagy finálét viszont ők maguk fogják megrendezni. Emellett ők írták az új évad 3-4-5-6. epizódjait is. Visszatér rendezőként a korábbi évadokból David Nutter (ő vezényelte le anno az emlékezetes Vörös Nászt), aki most három részt visz a hatból, ideértve a nyitányt is. Miguel Sapochnik két részt kapott – abból kiindulva, hogy korábban ő rendezte a háborús mozifilmnek is beillő Fattyak csatáját, gyaníthatóan most is bőven kapunk majd tőle látványos harcot. A 8. évadhoz egyébként 55 napon keresztül forgattak egy csatajelenetet Észak-Írországban, Moneyglass Base mellett, amiről a Tyriont alakító Peter Dinklage azt mesélte egy interjúban: „Ehhez képest a Fattyak csatája csak egy vidámparki bolondozás volt!”
  3. Új szereplők is érkeznek a mostanra abszolút közönségkedvenccé vált régi gárda mellé. Marc Rissman alakítjamajd  az Arany Kompánia zsoldoscsapat vezérét, de egy „északi fiú” és egy „északi lány” szerepkörre is intenzív castingot hirdetett korábban az HBO, úgyhogy ők ketten valószínűleg fontos szereplők lesznek a fináléban. Lesz egy korábban sosem látott, gigantikus vár, aminek a díszlete Belfastban akkora volt a szemtanúk szerint, mint a részben ténylegesen felépített westerosi fővárosé, Királyváré. Más spekulációk szerint viszont ez az új helyszín az alkimisták zöld lángjával elpusztított, majd újjáépített Királyvár, amit a fináléban sárkánytűz fog lerombolni. és ha ez mind nem lenne elég: rajongói konteók szerint az Éjkirályt szolgáló sárkány is lángba fogja borítani Derest!
  4. Meera Reed biztosan nem fog visszatérni a sorozat utolsó évadába, legalábbis ezt nyilatkozta korábban a sajtónak a karaktert alakító Ellie Kendrick. Visszatér viszont a Vörös Papnő, Carice van Houten – bár az Instagram-posztját, amiben ezt közölte a rajongóival, azóta már törölte. Láthatjuk majd a walesi Wilf Scoldingot is Jon igazi apjának, Rhaegar Targaryen hercegnek a szerepében (bár az erre vonatkozó Instagram-posztot ő is törölte), és a Gendry-rajongók is örülhetnek: Joe Dempsie biztosan benne lesz a 8. évadban is.
  5. Az Entertainment Weekely magazin biztos forrásokra hivatkozva elspoilerezte, hogy a 8. évad 1. részének nyitójelenetében Daenerys és Havas Jon együtt érkeznek meg Északon Deres várába. Itt izgalmas találkozásokra kerül sor olyan karakterek között, akik az előző 7 évadban nemigen látták még egymást, ám most együtt kell felkészülniük arra, hogy szembenézzenek a holtak seregével.
  6. Az utolsó részről elég sokat cikkezett a sajtó eddig is. Francesca Orsi, az HBO igazgatóhelyettese szerint az egész stáb bőgött, miután elolvasták a befejező epizód forgatókönyvét, és hasonló élményekről számoltak be a színészek is. Sophie Turner szerint „az előző éveknél sokkal több vérre, sokkal több halálra és sokkal több szenvedésre kell számítani”, Peter Dinklage azt állította nemrég, hogy „a finálé briliáns lett”, az utolsó évad tévétörténelmet fog írni: „Sokkal jobb annál, mint amit én magam előzetesen elképzeltem, és még annál is jobb, mint amit az emberek várnak”. Emilia Clarke brutálisan őszinte mondatait pedig nem győzte a média kicsillagozni, miután megszólalt az utolsó résszel kapcsolatban: „Felb*szott, hogy meg kellett csinálnom azt a bizarr sz*rságot! Majd megérted, mire gondolok, ha már te is láttad!”
  7. A forgatásokat kikémlelő, nyughatatlan rajongók szerint Jaime és Brienne, azaz Nikolaj Coster-Waldau és Gwendoline Christie vállvetve fognak egymás oldalán harcolni a zombik ellen: szemfüles rajongók többször is látták őket közös jeleneteket felvenni. Havas Jonnak és Samnek is lesz egy nagy találkozása, mivel Kit Harringtont és John Bradleyt is sokat látták együtt. Az pedig egy bírósági iratból derült ki, hogy Jaime Lannister egészen a hatodik részig életben fog maradni, mivel amikor Nikolaj Coster-Waldau pereskedni kezdett volt menedzserével, Jill Littmannel, bejárták a világsajtót az ügy dokumentumai, amelyekben az szerepelt, hogy a színész hatrészes szerződést kötött az HBO-val.
  8. Eddig egyébként összesen csak egyetlen egy hivatalos fotó jött ki a 8. évadból: ezen Havas Jon és Daenerys prémekbe burkolózva ölelkeznek valahol a hófödte Északon (talán épp Deresben).