A borzongató thriller a képernyőn is folytatódik

A halál angyala után A sötétség angyalában is sztárparádét láthatunk.

A TNT csatorna idén mutatta be a Caleb Carr magyarul is olvasható bűnügyi regénye alapján hazánkban forgatott sorozatot, A halál angyalát, a főszerepben olyan színészekkel, mint Daniel Brühl, Luke Evans és Dakota Fanning. A szériát két Emmy-díjra is jelölték.

Dakota Fanning, Luke Evans és Daniel Brühl A halál angyalában. Forrás: TNT

 

A sötétség angyala című regény adaptációját a csatornánál nem A halál angyala második évadaként, hanem önálló folytatásként kezelik (egyébként a könyv is egy új sztorit mesél el). „A közönségünk egyszerűen szerelembe esett ezekkel a sokoldalú, időtlen figurákkal és azzal az úttal, amit ezekben a nehéz időkben (A halál angyala a XIX. század végi Amerikában játszódik – a szerk.) bejártak. Most nézőink ismét elmerülhetnek a világukban egy újabb kaland során, melynek folyamán egy új ellenséggel veszik fel a harcot” – nyilatkozta a TNT eredeti programokért felelős alelnöke, Sarah Aubrey.

A sötétség angyala (ahogy A halál angyala is) a csatorna Suspense Collection nevű tematikus válogatásának keretében készül, amely nagyjátékfilmes minőségű, a thriller műfajába tartozó produkciókat gyűjt egybe. Az új sorozatban természetesen visszatérnek az első rész sztárjai, az alkotók részéről pedig mások mellett maga a regényíró és a True Detective révén ismert Cary Joji Fukunaga garantálják a minőséget.

Caleb Carr Kreizler-sorozata egyelőre három regényt számlál (ezek közül sajnos csak az első kettő olvasható magyarul), de a szerző további két kötet megjelentetését tervezi. A könyvek központi alakja a magyar származású Dr. Laszlo Kreizler, aki gyerekpszichológus és elmeorvos, és ebben a minőségében egy mindenre elszánt riporterrel és a New York-i rendőrség első női alkalmazottjával kiegészülve rémesebbnél rémesebb sorozatgyilkosságok ügyében nyomoz (a sorozatverzióban Brühl játssza Kreizlert, Evans a riportert, Fanning pedig természetesen a nyomozónőt).


(via Variety)