Alice Csodaországban géppuskákkal

Meg szamurájkardokkal és még ki tudja mivel, mert Zack Snyder öt hősnőjét mindennel felszerelte, ami egy belevaló álombeli vérontáshoz szükséges, csak ezt nem mindenki értette meg!

Zack Snyder a 300 váratlan és elképesztő sikere után ért a csúcsra a 2009-es Watchmen: Az őrzőkkel, ami minden idők egyik legegyedibb képregény-feldolgozása, és amin nagyon sokat dobott, hogy nem a hősies öldöklésen, hanem a film noir környezetben tengődő, lecsúszott szuperhősök nyomorúságán van a hangsúly. Aztán ki tudja, miért, de megcsinálta Az őrzők legendája című baglyos animációs eposzát – igen, baglyok harcolnak benne, én csak erre emlékszem -, talán azért, hogy sok pénzt keressen, és végre megcsinálhassa a szerelemprojektjét, az Álomháborút, amit ő írt, ő rendezett és a producer is ő volt. A film olyan látványos, annyira szépen megkomponált, amilyet azóta is nagyon kevesen tudtak összehozni, gyakorlatilag egymás után fűzött, nagyon látványos akciójelenetekre épülő, pompásan vágott videoklipekből áll.

Valamikor az 1960-as években Baby Dolltól meg akar szabadulni a mostohaapja, és bezáratja őt egy elmegyógyintézetbe, ahol a legkegyetlenebb gyógymód nem más, mint a lobotómia, amelytől teljesen elvesztené az ép eszét és az önállóságát. A lány szerencsére barátokat talál magának, négy lányt a vonakodó Sweet Pea, a szókimondó Rocket, a dörzsölt Blondie és a hűséges Amber személyében. Így öten a nyomasztó valóság elől az álmok világába menekülnek, és együtt tervelik ki a szökést a börtönből. Ám a hihetetlen valóság elől van egy másik útvonal is; a FANTÁZIA. Így az öt géppuskaszökevény lány – sárkányok között, középkori Japánban, világháborús lövészárokban, elképzelhetetlen és valótlan szörnyek és gonosztevők ellen harcol életre-halálra, és már semelyikőjük sem tudja, hogy mi az igaz és mi a képzelet világa, ami egyre jobban összemosódik.

A gond az, hogy az Álomháború minden látványossága, elképesztő akciójelenetei és valóban eredeti képi világa ellenére bukás lett. A 82 millió dollárból készült film csak 90 milliót hozott, és a költségekben nincs benne a marketing és egyéb kisebb tételek. És miért lett bukás? A nézők valószínűleg nem tudtak egyszerre figyelni az akcióra és a valóságsíkok váltakozására, pedig ez volna a lényeg, meg az átjárás a kettő között. És lehet, hogy a nagyérdemű arra sem volt még kész, hogy öt majdnem ismeretlen kiscsaj – Emily Browning, Jena Malone, Vanessa Hudgens, Jamie Chung és Abbie Cornish – vigyen a hátán egy egész filmet. És valljuk be, van, ahol az Álomháború tényleg kissé zavaros, de kit érdekel a történet, ha gigászi szamurájok küzdenek meg tinilányokkal, akik később több századnyi gonosz steampunk német katonát lyuggatnak ki és aprítanak szecskává? És az egyik leggonoszabb figurát az akkor még nagyjából ismeretlen Oscar Isaac alakítja, vagyis Snydernek nem csak a látványhoz és az akcióhoz van jó szeme, de a színészekhez is.