Elkaszálták a Trónok harca alkotói új sorozatát az HBO-nál

A Confederate-et vélhetően a nagyközönség nyomására törölték el a csatornánál – már azelőtt, hogy egyetlen részt is leadtak volna.

Még 2017-ben jelentették be, hogy Confederate címmel új sorozatot indít David Benioff és D.B. Weiss, akiket elsősorban a Trónok harca ötletgazdáiként és showrunnereiként ismerhetünk. Az akkori közlemény szerint a széria egy alternatív valóságban játszódott volna: ebben a jelenben az amerikai déli államok nem veszítették el a polgárháborút, így a rabszolgaság intézménye fennmaradt, csak napjainkra már modern formát öltött.

Az ezzel kapcsolatos elégedetlenség azonban valahogy a cselekmény folyamán elvezetett volna egy harmadik amerikai polgárháborúhoz. Az ötlet már akkor hatalmas felháborodást keltett, és sokan háborogtak rajta a közösségi média különböző felületein, ahol #NoConfederate hashtaggel kezdtek el tiltakozni ellene.

David Benioff és D.B. Weiss. Forrás: Mike Coppola / FilmMagic / Getty Images

 

És a jelek szerint a tömeges tiltakozás sikeres volt, hiszen most az HBO programigazgatója, Casey Bloys hivatalosan is bejelentette, hogy a műsor munkálatait leállították. A Benioff–Weiss páros renoméja a kezdeti sikerek után egyébként a Trónok harca utolsó évadának csúfos mélyrepülésekor meglehetősen megzuhant (bár nem kizárt, hogy tényleg a téma érzékenysége miatt született az elutasító döntés – csak akkor kérdés, miért adtak egyáltalán zöld utat neki még korábban).

Habár sokáig úgy volt, ők rendezik a következő Star Wars filmet is, az végül nélkülük valósul meg. S habár a hivatalos álláspont szerint ők mondták vissza a megbízást időhiány miatt (mivel közben leszerződtek a Netflixhez egy giga projekt erejéig), elég gyanús volt, hogy nem a Trónok harcához kapcsolódó tömeges elégedetlenség miatt menesztették-e őket. Mindenesetre azóta kiderült, hogy Taika Waititi (Hétköznapi vámpírok, Vademberek hajszája, Thor 3., Jojo nyuszi) lesz helyettük a rendező, Beniofféknak pedig nem ártana tényleg virítaniuk valamit a Netflixnél, hogy ezentúl ne őket dobja ki a Google, ha rákeresünk arra, hogy „rossz írók”.


(via NME)