Ellen DeGeneres is besározódott – kész otthagyni a saját show-ját

Miután egy belső vizsgálat megerősítette a mérgező munkahelyi környezetről szóló panaszokat, a sztárműsorvezető úgy érzi, nincs más megoldás.

A 2003 óta futó The Ellen DeGeneres Show című talkshow berkeiben a gyártó Warner Bros. Television indított belső vizsgálatot. A panaszok a BuzzFeed News cikkében kitálaló volt alkalmazottak részéről mikroagresszió és viccelődés formájában megnyilvánuló rasszizmusról, megfélemlítésről, szexuális zaklatásról és ellenséges légkörről szóltak.

S habár nem minden vádpont igazolódott be, a vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy a kollégákkal szembeni nem megfelelő bánásmód szinte a napi ügymenet része volt. DeGeneres erre reakcióként a múlt héten érzelmes e-mailt küldött a munkatársaknak. „A műsor első napján azt ígértem, ez a béke szigete lesz: senki sem fogja felemelni a hangját, és mindenkit tisztelettel kezelnek. De valami nyilvánvalóan megváltozott, és legnagyobb csalódásomra megtudtam, hogy mégsem ez volt a helyzet” – írta.

Ellen DeGeneres egy 2017-es díjátadón. Forrás: Kevork Djansezian / Getty Images

 

Tudatosítanunk kell, hogy a szavaink és a tetteink milyen hatással vannak másokra”

– tette hozzá. Többen azonban úgy vélik, mindez csak PR-fogás a műsorvezető részéről, aki így próbálja menteni az imidzsét. A Warner Bros. leányvállalataként működő Telepictureshöz (a The Ellen DeGeneres Show valódi gyártójához) közelálló forrás azonban elárulta, hogy DeGeneres azon gondolkodik, hogy inkább otthagyja a show-t.

„Úgy érzi, nem tudja tovább csinálni, és az az egyetlen módja annak, hogy megmentse a saját személyes brandjét, ha véget vetnek a műsornak.

Igazság szerint nagyon is tudta, mi folyik ott, hiszen ez az ő műsora. Okolhatja bármelyik executive-ot, de akkor is övé a felelősség”

– árulta el a névtelen forrás az Independentnek. „Ezen a ponton már sehogy sem lehetne megmenteni a show-t, szóval talán tényleg az az egyetlen megoldás, ha Ellen távozik” – tette hozzá.


(via Independent, Variety)