Ellen DeGeneres mérgező munkakörnyezetben is folytatja

Szeptemberben rendben elindul a The Ellen DeGeneres Show című talkshow, annak ellenére, hogy nemrég még a műsorvezető távozásáról beszéltek, miután egy belső nyomozás kiderítette, hogy állandóak a munkahelyi zaklatások.

A 2003 óta sugárzott műsor ősszel már a tizennyolcadik évadát kezdi, pedig jelenleg is zajlik a nyomozás a korábbi alkalmazottak mikroagresszió és viccelődés formájában megnyilvánuló rasszizmusról, megfélemlítésről, szexuális zaklatásról és ellenséges légkörről szóló panaszai nyomán – az állításokat alapvetően jogosnak találó belső vizsgálat után ezúttal már egy külső cég nyomoz.

Habár a talkshow-nak otthont adó NBC News azt közölte, hogy a vizsgálódás tárgya egyáltalán nem DeGeneres személye, a napokban elterjedt: lehet, hogy a házigazda otthagyja a műsort, és egy másik műsorvezetővel helyettesítik. A szeptemberi folytatásról szóló új közleményben azonban az szerepel, hogy vele megy tovább a The Ellen DeGeneres Show.

Forrás: Anthony Harvey / Getty Images

 

Többen viszont úgy gondolják, a mérgező munkakörnyezet kialakításáért maga Ellen DeGeneres a felelős. Így nyilatkozott a napokban az Independent névtelen forrása is (mondván, a műsorvezető tudott a dolgokról), most pedig előkerült egy egykori producer, aki azt állítja: DeGeneres maga „ápolta a félelem kultúráját” a színfalak mögött.

Hedda Muskat szerint a viselkedése miatt nemrégiben kirúgott executive producer, Ed Glavin „valóban egy zsarnok volt, de Ellennek dolgozott”. Muskat említett egy konkrét esetet is, ami jól példázza a viszonyokat. Amikor Glavin leüvöltötte az egyik munkatársat az egész stáb előtt egy meetingen, „Ellen csak keresztbe tette a lábát, és annyit mondott:

»hát azt hiszem, minden produkciónak szüksége van egy ugatós kutyára.« És onnantól kezdve tudtuk, hogy Ed lesz az ő kutyája. (...) Mindenkinek lefagyott az arca, egyedül Ellen nevetett”

– nyilatkozta a volt producer.


(via Independent, Uproxx)