Folytatódik a Luther

Úgy tűnt, nem lesz folytatás, de Idris Elba vagány, kőkemény nyomozója mégis visszatér.

A Drót Stringer Bellje után nagyon meglepődtem, amikor évekkel később azzal szembesültem, hogy Idris Elba nem amerikai, hanem brit. A Luther 2010-ben indult, és Elba egy hihetetlenül karizmatikus rendőrt alakított, afféle régi vágású figurát, aki erélyes, határozott, tökös. Talán Clint Eastwood Piszkos Harryje volt utoljára ennyire delejes hatású, de Elbának még piszok erős sármja is van. Röviden: John Luther bitang jó karakter.

 

A sorozat 2010-ben indult és mint mostanában több brit sorozat, kevés epizódszámmal. Az első epizódokban fontos szerep jutott egy Hannibal Lecterhez mérhető szuperintelligens és gátlástalan pszichopatának - közte és Luther között egy furcsa kapcsolat szövődött. Később szó is volt róla, hogy Alice Morgan (Ruth Wilson kiváló a szerepben) spinoffot kap, de ebből végül nem lett semmi.

Eddig négy évadot ért meg a Luther, változó szerkezettel és epizódszámmal, és az évek folyamán nagyjából ugyanaz történt vele, mint a Benedict Cumberbatch-féle Sherlockkal: Idris Elba híres lett és népszerű, és szerencsénkre egyre több, fontos szerepet kapott. Úgy tűnt, a Luther mindössze két részes negyedik évaddal véget ért, bár egy ideig arról is szó volt, hogy egy filmben zárják le a kőkemény fakabát történetét. Neil Cross showrunner azonban bejelentette, hogy sikerült összeterelni a régi gárdát, és jövő év elején elkezdik a négy új epizód forgatását.