Kedvenc jeleneteink a Szomszédokból

Meghalt Horváth Ádám, a Szomszédok atyja - a teleregény néhány emlékezetes jelenetével emlékezünk rá.

A Szomszédok tulajdonképpen soha nem volt jó. Mégis, a valóságban történt eseményekre reagált, így a 90-es évek sajátos korképének tekinthető. Ez történt itthon, Magyarországon a rendszerváltás utáni években, évtizedben, 1987-től 1999-ig. És ugyan a szereplők állandóan csak panaszkodtak, olyan problémákkal küszködtek, amikkel a tévénézők is - a Szomszédok valójában nem is igazi sorozat volt, hanem találkozás az ismerősökkel. Nézzünk néhány emlékezetes jelenetet!

 

Vágási Feriék beköltöznek

A Szomszédok elején a szereplők szépen szállingóztak a Lantos utcába. Taki bácsi és Lenke néni kertes házukból költöznek a panelba, az addig Janka néninél lakó Vágási Feri és Jutka boldogan járják be első, közös lakásukat - a gazdagréti lakótelep még építési terület, a vadiúj betontömböket akkoriban fejezték be. A fülbevalós, bőrkabátos Vágási Ferit Bőhm bácsi csirkefogónak nézi, még a személyijét is elkéri. És a később tisztes családapává, jó munkásemberré vedlő Feri ekkor még lazán cigarettázgat. Persze a folyton mártírkodó Janka néni most is belerondít a fiatal házaspár örömébe.

 

Szilveszteri buli Hofival

Az 1998-as szilveszteri adásban a pezsgőző szomszédokhoz egyszer csak beállít Hofi Géza. A színészeknek is meglepetés volt, hiszen Alma úgy sikongat, mint egy hatéves kislány.

 

Nem Rozmár, Rozsomák!

Bőhm bácsi halála után a nyavalyás Rozsomák lett az új közös képviselő, aki a derék öregúr olvasószobájából igazi muslincáktól hemzsegő bögrecsárdát csinált. A rossz arcú alkoholisták mellett természetesen Janka néni is felbukkant, aki aztán egyszer jól be is nyomott a földszinti üdítőszolgálaton. Rajta kívül Rozsomákot mindenki utálta, következesen Rozmárnak nevezték, de az ősellenség kétségkívül Sümeghy volt. Rozmár urat végül elzavarták a fenébe.

 

Janka néni soha nem akar alkalmatlankodni, de azért inna valamit 

Janka, Judit nagynénje a Szomszédok egyik legnagyobb szarkeverője, de szerettük utálni (aztán egyszerűen csak megszerettük) a mártírkodó asszonyságot, aki szinte minden jelenetében károgott, majd lejmolt egy kis piát, aztán persze még egyet és még egyet. Az interneten aztán ő futotta be a legnagyobb karriert, mém lett belőle.

 

A Szörnyű Baleset

A sorozat egyik legtöbbet idézett jelenete a lezuhanó bábuval, ami nevetségesen ordít. Igazi trash. Persze drámainak szántak, de azóta is röhögünk rajta.

 

Etus szereti a kemény rockot

Kerámiasütögetés közben Etus Pearl Jamet bömböltet, azaz "kemény rockot", mert szereti. A Tyúkanyó tele van meglepetéssel!

 

Metapoén

A Szomszédokban olykor váratlan metapoénokat is láthattunk - ezek egyike volt, amikor a tévében az 1955-ös 2x2 néha 5 című film ment, amiben Zenthe Ferenc játszotta a főszerepet. De Taki bácsi még soha nem látta.

 

Vágási Feri és a Microsoft Windows 95

Az egykori árvaházi gyerek Gazdagrét Batmanjeként szolgáltatta az akciójeleneteket, olykor megverték, és minden nő csak rá vágyott. Persze Feri felelősségteljes családapaként becsülettel dolgozott, mást nem is nagyon csinált: dolgozott a nyomdában, bútorokat cipelt Góliáttal, majd vett egy számítógépet, ami mindig lefagyott, de mégiscsak az évszázad csodája - pláne, ha tízezer forintért sikerül megvenni a Microsoft Windows 95 programot, és beléphet a világhálózatba!

 

Aki további nosztalgiázásra vágyna, nézze meg a Szomszédokról szóló korábbi válogatásainkat!

Julcsi nem nézhette meg a Szomszédokat a Szomszédokban!

10 izgalmas érdekesség a 30 éves Szomszédokról

7 Szomszédok-jelenet, amiért még ma is imádjuk a 72 éves Trokán Pétert

Gábor Gábort nagyon idegesítette a Szomszédok zenéje

Ki volt Mágenheim doktor legdögösebb szeretője?

5 ütős akciójelenet a Szomszédokból, amiken ma már sírva röhögünk

Minden napra Janka nénit!

Nem is náci, hanem nácikat fricskázó képregény volt a Szomszédokban

Taki bácsi nem is ismeri Zenthe Ferenc filmjeit!

Így karácsonyoztak a Szomszédok szereplői 1987-ben

Melegek a magyar televíziózás történetében

A fél Barátok közt-szereplőgárda benne volt a Szomszédokban

5 színész, akiről nem is gondoltad volna, hogy szerepelt a Szomszédokban

Még 5 híresség, akiről biztosan nem tudtad, hogy Szomszédok-szereplő volt

5 újabb sztár, akikről biztosan nem tudtad, hogy Szomszédok-szereplő

Már megint az a fránya képregény a téma a Szomszédokban!

Az évszázad konteója: Virág doktor Virág elvtárs fia?