Nézd meg Ellen DeGeneres első beköszönő monológját a botránya után!

A mérgező munkakörnyezetet és verbális abúzust feltáró vizsgálatot követően a napokban folytatódott a The Ellen DeGeneres Show. A műsorvezető így reagált a történtekre.

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk, több volt alkalmazott vallomása alapján a nyáron vizsgálat indult a DeGeneres talkshow-jának otthont adó NBC News berkeiben, mivel az érintettek szexuális zaklatásról, rasszizmusról, állandó munkahelyi zaklatásról, azaz mérgező munkakörnyezetről számoltak be. A panaszok leginkább a műsor egyik, addigra már kirúgott executive producerére, Ed Glavinre vonatkoztak, de maga Ellen DeGeneres is besározódott, mivel egyesek szerint ő maga „ápolta a félelem kultúráját” a színfalak mögött.

Korábban az is felmerült, hogy a műsorvezető inkább távozik a show-ból, az azonban végül mégis Ellen DeGeneresszel indult újra szeptember 21-én, immár a tizennyolcadik évadával. Beköszönő monológjában a házigazda természetesen kitért a nyári botrányra. Először megpróbálta humorral oldani a feszültséget („Hogy telt a nyaratok? Az enyém szuper volt!”), majd bocsánatot kért a történtekért, elmondta, hogy nagyon komolyan veszi a dolgot, és megígérte, hogy mostantól új fejezetet nyitnak a The Ellen Show történetében.

DeGeneres a nyáron már egy emailes nyilatkozatban egyszer felelősséget vállalt a történtekért, és bocsánatot kért a beosztottjaitól – most mindezt a nagy nyilvánosság előtt is megismételte, és azt is kijelentette, hogy nem fog többé hasonló incidens előfordulni. A műsorvezető kitért arra is, hogy a nyáron kipattant botrányt követően többen őt személyesen is azzal vádolták, hogy egyáltalán nem az a kedves személyiség, akinek a talkshow-ban beállítja magát.

Minderre a házigazda most úgy reagált, hogy habár korábban színésznő volt, már televíziós műsorvezető, akinek vannak mindenféle napjai: van, hogy szomorú, van, hogy dühös, és sajnos gyakran elveszti a türelmét – de a jövőben dolgozni fog ezen is, hiszen 270 ember főnöke.

„Továbbra is meg akarom adni az embereknek azt a napi egy óra nevetést, ahova ezekben a vészterhes időkben menekülhetnek,

mivel ezt szeretem a világon a legjobban – na meg a Jengát” – viccelődött DeGeneres, majd a végén azzal zárta beszédét, hogy elszánta magát arra, hogy „ez legyen a műsor eddigi legjobb évada”.


(via Independent)