Rajzfilmsorozat készül a Toldiból

Egymilliárdos állami támogatásból készül a 12 epizód.

Idén, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából Arany János emlékév van, így talán nem annyira meglepő, hogy rajzfilmsorozat készül a Toldiból - az viszont igen, hogy mindez egymilliárdos állami támogatással.

Benkő Sándor diafilmjének kockája

 

A Magyar Közlöny június 27-i számában olvasható a kormányhatározat, amiben az áll, hogy "a kormány egyetért azzal, hogy az Arany János-emlékév keretében kiemelt hangsúlyt szükséges fektetni a költő életművének a fiatalabb generációkkal történő megismertetésére".

Emlékezzünk, néhány évvel ezelőtt Pálfi György (Hukkle, Taxidermia) nagyszabású történelmi akciófilmet akart készíteni Arany elbeszélő költeményéből, de végül számtalan megpróbáltatás után sem jött neki össze a forgatáshoz szükséges, milliárdos nagyságrendű összeg. A Toldi jó alapanyag, korábban több diafilm is készült belőle, a kor klasszikus illusztrációs szellemében, historizáló rajzstílusban. Ez már valószínűleg nem kötné le a mai gyerekeket, de ha rajzfilmesek nem művészkedik el, egy cselekményes, akciódús sorozatot hozhatnak ki belőle -  ha már az a szándék, hogy megkedveltessék a "fiatalabb generációkkal".