Szerdára egy gyönyörű, meditatív animációs filmet ajánlunk

Ami csodálatos képeivel elrepít egy másik világba. Felnőtteknek ajánljuk!

Mondvacsinált hős - Film4, október 28. szerda, 20h

Hősök márpedig léteznek _ állítja Gale Gayley, a rámenős riporternő, aki 53 utastársával együtt repülőszerencsétlenség áldozata lesz. Bernie LaPlante, a piti kis csaló éppen arra jár, s meghazudtolva önmagát, élete kockáztatásával megmenti a gép utasait, majd egyszerűen tovább áll, nem hagyva hátra mást, mint egy fél pár ócska cipőt. A riporternő rögtön felismeri a történetben a nagy lehetőséget és elindít egy sorozatot a chicagói tévében, mely személyes hangvételű beszámolókban dolgozza fel a katasztrófa történetét. A titokzatos idegen egyik percről a másikra az érdeklődés középpontjában találhatná magát és egymillió dollárral lehetne gazdagabb. Ám egykori útitársa a helyébe lép és a hős megmentőnek adja ki magát.

 

Felejtés - Viasat3, október 28. szerda, 21h

Telly (Julianne Moore) igyekszik túlélni azt, amit nem lehet: egy repülőgép-szerencsétlenég során elveszítette 8 éves kisfiát. A pszichológus (Gary Sinise), aki a legtöbbet segített neki, feladja a küzdelmet: bevallja a nőnek, hogy emlékeiből és fájdalmából semmi sem igaz: sosem volt gyereke és így az nem is halhatott meg _ mindez csupán az ő agyában létezett. Ezzel a tudattal még nehezebb együtt élni, mint a gyásszal. Ám a legnehezebb még hátra van. Telly találkozik egy férfival (Dominic West), akivel kísértetiesen hasonló eset történt. Meggyászolta a gyerekét, majd nem sokkal később rá kellett jönnie, nem is volt soha apa. Telly gyanakodni kezd. Szeretné végre tudni, mi az igazság. Szeretné tisztán látni, hogy ő maga őrült-e, hogy volt-e valaha gyereke, hogy ki hazudik neki és ki mond igazat. Hogy ő maga mikor hazudott magának, és melyik emléke igaz. Mindenre képes volna, hogy kijusson ebből a labirintusból.

 

Amerika kedvencei - Filmcafe, október 28. szerda, 21h

"Gwen és Eddie, szépek, gazdagok, szeretik egymást, mellékesen pedig mozisztárok. De a rajongók nem tudják, mennyire utálják egymást. Legújabb filmjük premierje előtt azonban végképp betelik a pohár, a színésznő latin szeretőjéhez költözne, férje kiszaladna a világból. Producerük azonban semmitől sem riad vissza, hogy fenntartsa a látszatot: hazudik, csal, szervez és cselez a közönség kedvéért. Végül beveti Kikit, a megállíthatatlan békítőt és konspirálót... "

 

A vörös teknős - M5, október 28. szerda, 21.05h

Hajótörött férfit mos partra a tenger. A szerencsés, ám magára hagyott túlélő felfedezi a trópusi sziget élővilágát, miközben különös kapcsolatba lép az egyik óriás teknőssel. Az élet örök körforgásáról szóló, elsősorban felnőtteket megcélzó, lenyűgöző látványvilágú mese egyszerre ötvözi az európai és japán gondolkodásmódot, miközben szívszorító módon mutatja be természet és ember egymásra utalt kapcsolatát. A legjobb animációs film kategóriában Oscar-díjra jelölték. (szöveg nélküli filozófikus animációs film, felnőtteknek)

 

Mélyütés - SuperTV2, október, 28. szerda, 22.25h

Billy Hope (Jake Gyllenhaal) sikeres bokszoló, karrierje csúcsán van. Azonban amikor elveszti a feleségét egy tragikus balesetben, kislányát pedig elveszi tőle a gyámügy, súlyos és mély depresszióba zuhan. Ahhoz, hogy újra talpra tudjon állni, Tick Williams (Forest Whitaker) edzőhöz fordul, hogy ismét képes legyen ringbe szállni...

 

Antwone Fisher története - Paramount Channel, október 28. szerda, 22.50h

Antwone Fisher (Derek Luke), a haditengerészet katonája rendszeresen bajba kerül féktelen természete miatt. Miután egy semmiség miatt ismét verekedésbe keveredik, elküldik Dr. Davenporthoz (Denzel Washington), a sereg pszichiáterhez, aki apránként elnyeri a bizalmát. Miután megismeri szörnyű gyerekkorát, úgy gondolja, megfejtette a fiú agresszivitásának okait. Amikor azonban Fisher újra fogdába kerül kénytelen ráébredni, hogy még csak a felszínt látta, a srácnak jobban szüksége van rá, mint képzelte.

 

Kedvencek temetője - Moziverzum, október 28. szerda, 23.15h

A legtöbb család számára a költözés maga az újrakezdés. Ám Creedéknek ez lehet a kezdet vége. Egy olyan hely szomszédságába költöztek, melyet gyermekek építettek összetört álmokból. Ez a Kedvencek temetője.Ez az aprócska földdarab egy rejtélyes indián temetkezési helyet rejt, mely a feltámasztás erejével bír. A hátborzongatás nagymestere, Stephen King elviszi önöket és Creedéket a pokolba és vissza. (De Creedéknek nincs retúrjegyük.) Az önök kalauza a jólelkű, öreg Jud Grandall (Fred Gwynne), a kedves szomszéd, aki ismeri az élet titkait, de eleget látott ahhoz, hogy határozottan vallja: "Néha jobb halottan."