Színház

Egy szerelem három éjszakája

zenés játék, 135 perc, magyar, 2007.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A történetben két fiatal, Bálint és Júlia mindössze "egymásnak és az emberiségnek" szeretne élni. Azt remélik, kizárhatják életükből a történelmet. De már az első pillanatban kiderül ennek képtelensége, és hiába minden, behatol és szétzúzza életüket a világ. Három éjszaka története - a szerelem ugyanaz, miközben a félelem egyre erősebb. A negyvenes években járunk, Magyarországon.
Nagy sikerrel mutatta be 1961. január 8-án a magyar színháztörténet első musicaljét a rövid életű budapesti Petőfi Színház, Szinetár Miklós rendezésében, Ránki György zenéjével és Vas István verseivel. Azóta, ha egy színtársulat az operetten kívül zenés darabot kíván műsorára tűzni, legelőször és természetes módon Hubay Miklós szövegkönyvének új feldolgozásába kezd... Ennyit a legendáról. Első bemutatója óta eltelt negyvenhat év, tucatszám játszották itthon és külföldön. Friss tudott maradni. De mi lehet az Egy szerelem három éjszakája sikerének a titka? Témája szerint komor, mindemellett könnyed, miközben megrázó, ugyanakkor megnevettető és megríkattató. Aki akár csak egyszer is találkozott vele, annak fülében ott csengenek az "Isten veled, Budapest, te édes!", az Etikett-dal, a Planta-dal, a Gáza-dal és a többi jól ismert, örökzöld dallam.
Gyulán ezúttal Makk Károly rendezésében, a Budapesti Kamaraszínház színészei keltik életre a legendás figurákat.

Bemutató időpontja: 2007. augusztus 2., Gyulai Várszínház

A(z) Budapesti Kamaraszínház - Tivoli előadása

Stáblista:

Hozzászólások