Fesztivál

Alpárfeszt 2017

Helyszín:

Tiszaalpár (Alpár)

Információ:

Leírás:

Az Alpárfeszt hiánypótló zenei fesztivál Magyarország szívében. 2017-ben harmadik alkalommal rendezik meg a szervezők Tiszaalpár település mellett underground zenei fesztiváljukat, amely kezdetben térségi, baráti zenekarok összejövetele volt. Az első rendezvény fergeteges hangulatot hozott, és underground rock zenei körökben gyorsan országos hírre tett szert. Ennek köszönhetően a második fesztiválra már számos zenekar jelentkezett, melyek közül a ,,javát" válogathatták ki a szervezők a fix alapot jelentő baráti bandák mellé. Mára kijelenthetjük, hogy az Alpárfeszt a honi underground krémjét vonultatja fel, sőt Szerbiából is érkeztek zenekarok 2016 nyarán az alpári erdő ölelte rétre - a községtől viszonylag távol eső erdőséggel övezett mezőnél ideálisabb helyszínt nem is találhattak volna a szervezők egy rockzenei fesztiválra.

A 2016-os nyári rendezvény után rögtön gőzerővel indultak újra a szervezési munkálatok. Az ország minden területéről jelentkeznek zenekarok fellépési lehetőséget remélve, valamint a fesztiválozók részéről is jelentős az érdeklődés a 2017-es Alpárfesztre. Ráadásul ezen a nyáron a sok közkedvelt magyar underground banda mellett egy külföldi zenekar is érkezik a Tisza partra: Svédországból a The Embodied a skandináv metál hangulatát hozza el a hazai nyárba. Neves hazai fellépők: Billog, Don Gatto, Vendetta INC, Wishes, Apey & the Pea, Dungaree, Let the Cigar Die, így metálból, zúzásból, és remek koncertekből biztosan nem lesz hiány Tiszaalpáron ez alatt a három nap alatt.
jún. 29. (Cs.) 15:00
jún. 29. (Cs.) 16:00
jún. 29. (Cs.) 17:00
jún. 29. (Cs.) 18:00
jún. 29. (Cs.) 19:00
jún. 29. (Cs.) 20:00
jún. 29. (Cs.) 21:00
jún. 29. (Cs.) 22:00
jún. 29. (Cs.) 23:00
jún. 30. (P.) 15:00
LEM
jún. 30. (P.) 16:00
jún. 30. (P.) 17:00
jún. 30. (P.) 18:00
jún. 30. (P.) 19:00
jún. 30. (P.) 20:00
jún. 30. (P.) 21:00
jún. 30. (P.) 22:00
jún. 30. (P.) 23:00
júl. 1. (Szo.) 00:00
júl. 1. (Szo.) 15:00
júl. 1. (Szo.) 16:00
júl. 1. (Szo.) 17:00
júl. 1. (Szo.) 18:00
júl. 1. (Szo.) 19:00
júl. 1. (Szo.) 20:00
júl. 1. (Szo.) 21:00
júl. 1. (Szo.) 22:00
júl. 1. (Szo.) 23:00
júl. 2. (V.) 00:00
júl. 2. (V.) 01:00
júl. 2. (V.) 02:00
17:00
19:00
21:00
20:00
22:00
20:00
21:00
20:00
16:00
01:00
17:00
19:00
00:00
21:00
22:00
23:00
18:00
16:00

Vélemény:


2017. június 8.Balatoni Kalauz Ha nyár, akkor Balaton! Összegyűjtöttük a legjobb programokat.
x