Fesztivál

Mastercard Balaton Sound

Helyszín:

Zamárdi

Információ:

Leírás:

Európa legmenőbb vízparti buliján majd 120 helyszínen, több mint 300 fellépő fordul meg az 5 nap alatt, köztük mintegy 100 nemzetközi sztár, nem beszélve arról, hogy a világ top 20-as élbolyából idén 7 DJ-t is sikerült leigazolni.

Az eddigi illusztris társaság mellett fellép Zamárdiban az amerikai Cheat Codes trió, akik pár év alatt lettek az EDM-dancehall vonal új reménységei, legutóbbi nagy dobásuk a március végén megjelent No Promises. A techno irányt erősíti a legendás Joseph Capriati, a house ütemeket Hot Since 82 hozza el, az olasz Flavio Folco pedig a hip-hop, breakbeat, soul és funk stílusokat vegyíti. A drum'n'bass vonalon a belga Hypoxia az erősítés, de itt lesz a metált és a d'n'b-t ötvöző Redpill, valamint az angol DJ Guv is. Turno, Murdock és Disaszt pedig szintén a drum'n'bass felhozatalt erősíti.

A Nagyszínpad talán még soha nem vonultatott fel ennyi szupersztárt: itt játszanak majd a világ legjobb Dj-i közt számon tartott előadók, rögtön az első napon Don Diablo és Armin van Buuren, aztán a második napon két headliner is fellép Axwell v Ingrosso illetve Tiesto személyeiben, de visszatér a Nagyszínpadra a DJ Mag jelenlegi harmadik helyezettje Hardwell, valamint KSHMR is. Pótolja tavalyi elmaradt koncertjét Robin Shulz és ugyanezen a napon érkezik a Sound talán legjobban várt és legizgalmasabb vendége,  Kygo, akit most először láthatnak Magyarországon a fanok, és aki az elmúlt időben Selena Gomezzel és Ellie Gouldinggal készített közös dalaival aratott be többszázmilliós nézettséget a legnagyobb videómegosztón. Persze a Nagyszínpadon túl is van élet a Soundon, például a Party Arénában kapott helyet a  Dj Mag lista 10. helyezettje, Afrojack vagy szintén a holland elektronikus élvonalhoz tartozó R3hab, illetve Nicky Romero is. A Jäger Aréna javarészt a hazai élvonalat vonultatja fel, mások mellett itt lesz a Punnany Massif, Halott Pénz, Wellhello, Brains, Bëlga, de azért itt is találkozhatunk olyan nemzetközi sztárokkal, mint például a Sigma, a Bloody Beetroots élő koncerttel, valamint Example & Dj Wire. A techno, tech-house nevek sokaságát felvonultató Heineken Beach-en az idei évben színpadra lép többek között Jamie Jones, Jan Blomqvist, Sasha, Erick Morillo, Dubfire és John Digweed.

Elrow Színpad, világszám! - a világ egyik legkeresettebb partisorozata, ami a Soundon a vízen és a vízparton is egy egyedi helyszínnel várja a nagyérdeműt, napi két turnusban, a Nagyszínpad programja előtt és után. A fellépők közt pedig ott lesz generációjának egyik legsikeresebb feltörekvő DJ-je, Henry Saiz, honfitársa Edu Imbernon, a Lengyelországból érkező Catz 'N Dogz duó is, a német Anja Schneider. Ahogy a Nagyszínpad programjának vége, indulnak a hajnalig tartó afterpartik az Elrow rezidens DJ-ivel. Itt lesz Zamárdiban Bastian Bux, De La Swing, Eddy M, Mario Biani és Toni Varga is. 

Oakleaf Stelzenkunst, Compagnie Planete Vapeur, Spark! és a Bloco de Budapeste utcaszínházas produkcióikkal nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a Sound idén még különlegesebb legyen.

Korábban már bejelentett #Sound2017 fellépők

Kygo * Hardwell * Tiësto * Jason Derulo * Robin Schulz * marshmello * Afrojack * Nicky Romero * Krewella * Blasterjaxx * Timmy Trumpet * Headhunterz * R3hab * SIGMA live * Sasha * Jamie Jones * John Digweed * Netsky live * The Bloody Beetroots live * Zeds Dead * Example & DJ Wire * Carnage * Jan Blomqvist live * Kungs * Dave Clarke * Alison Wonderland * Shaun Frank * Nod One's Head * D.O.D * KIIDA * Ravitez

Vélemény:


2017. június 13. Pécs - Plácido Domingo Classics Plácido Domingo opera-világsztár tiszteletére és részvételével létrehozott fesztivál Pécsett.
x